Ha valaki a messzi északon, azaz Skandináviában jár, s ott gépjárművel közlekedik, olyan közúti jelzésekkel, műszaki, vagy egyéb megoldásokkal találkozhat, amelyek Magyarországon aligha ismertek.
Kezdjük például a közúti jelzőtáblákkal. Hazánkban a vadállatok veszélyére a jól ismert jelzőtábla figyelmeztet, a kecsesen jobbról balra ugró szarvas emblémájával (ezt a senior sofőrök „Volga tábla”-ként is jegyzik). Svédországban, Finnországban és Norvégiában ez a tábla ismeretlen, helyette azonban van egy másik, mely a jávorszarvas veszélyére, a nagy testű vadállatok áthaladási útvonalára figyelmeztet.

Kevesen tudják, hogy a jávorszarvassal való nem kívánatos találkozás a közutakon kiemelt kockázatúnak számít. Ez nem véletlen, hiszen a jávorszarvas a szarvasfélék legnagyobbra növő faja. Testhosszuk a 290 cm-t, marmagasságuk a 200 cm-t (!), testsúlyuk pedig a fél tonnát is elérheti. Világszerte óriási területen terjedtek el, kontinensünkön pedig főleg a skandináv térségben élnek. Különösen a lápos, mocsaras, erdős vidéken érzik jól magukat, márpedig ilyenből – különösen Finnországban és Svédországban – igencsak sok van.
Finn emberek megfogalmazásában a jávorszarvas „nagyon buta” állat. Ha a közúton tartózkodik, s jármű közeledik felé, sem a reflektor, sem pedig a hangjelzés nem bírja a vadállatot mozgásra kényszeríteni. A jávorszarvas Finnországban az állam tulajdona. Ha egy járművezető olyan helyen üt el jávorszarvast, ahol a vadállat megjelenésére számítani kell (pl. ezt jelzőtáblával előre jelezték), akkor igen nagy valószínűséggel a sofőr viseli a baleseti és kárfelelősséget egyaránt. Márpedig az így elejtett jávorszarvas – nemétől, agancsméretétől stb. függően – akár több millió forintnak megfelelő összegbe is kerülhet.
A speciális jelzőtáblákon túl egyéb skandináv jellegzetességek is ismertek. Svédországban a jelentős tranzitforgalmat lebonyolító gyorsforgalmi utakat már évtizedekkel ezelőtt úgy alakították ki, hogy azokon közúti ellenőrzésre alkalmas helyek találhatók. A „Trafikkontrollplats” táblákkal jelzett, az utak jobb szélén kiépített öblös helyek nem minősülnek nyilvános parkolóknak, azok kizárólag hatósági ellenőrzések végzésére, s járművek leállítására alkalmasak.
Kevesen tudják, hogy a bordázott, ezáltal hanghatás kiváltására alkalmas útburkolatokat, vagy az útburkolatra felfestett közúti jelzéseket az északi országokban már évtizedek óta alkalmazzák. Ezek a jelzések szó szerint életmentőek lehetnek (hiszen a gumiabroncs ráhaladása erős zajt idéz elő) s nagy segítséget nyújtanak a figyelmetlen, vagy a már régóta vezető, koncentrálni kevésbé tudó sofőröknek, továbbá a nagyméretű tehergépjárművek, vagy autóbuszok vezetőinek.

Hazánkban is találkozhatunk bordázott felfestésekkel. Svédországban azonban „továbbfejlesztették” ezt a megoldást. A Stockholmból Dánia felé tartó autópályán már nem csak az úttest, hanem a terelővonalat is bordázzák. A külső sáv jobb szélén a bordázás duplikált. Ha haladásunk során járművünk jobboldali kerekeivel sáv jobb szélét érintjük, akkor a „megszokott” hanghatást halljuk. Amennyiben ennél veszélyesebben térünk jobbra, akkor az útburkolatból kimart bordák mélyebbek és nagyobbak, azaz a hanghatás jelentősen fokozódik. Ennek hatására garantált, hogy a járművezetők mindent megtesznek azért, hogy a gépkocsi ismét a forgalmi sávban haladjon tovább.
A szöges gumiabroncsok tilalmazottak kontinensünk túlnyomó részén, így hazánkban is. A skandináv országokban ugyanakkor ezek nélkül télen igencsak nehéz lenne közlekedni. A fémszögekkel ellátott gumiabroncsok jeges, ill. megfagyott hóval borított útszakaszokon rendkívüli tapadást képesek biztosítani. Tavasztól őszig azonban az északi országokban sem szabad használni ezeket a speciális abroncsokat, mert száraz időszakban erősen rongálják az útburkolatot. Ha pedig télen egy-egy fémbetét kiesik, akkor sincs nagy gond, mert mögötte a gumi „összezár”, tehát levegő nem távozik az abroncsból.

És még egy sajátosság. Finnországban és Svédország északabbra eső részein aligha lehet gépkocsit vásárolni téli előmelegítő nélkül. A használtautó telepeken gyakori látvány, hogy a gépkocsik motorháztetője alól egy elektromos csatlakozó lóg ki. Ezt a csatlakozót a fagyos, nem ritkán -30 fokos téli időszakban hosszabb leállás után (például reggelente) egy elektromos dugaljzatba illesztik, s a motor és a motorolaj 20-30 perces átmelegítését követően a jármű már könnyen indul. Sok helyen már a parkolókat is úgy alakítják ki, hogy a kizárólagos használatú parkolóhelyek elejére egy-egy elektromos oszlop kerül, ahová a motor előmelegítője csatlakoztatható. Persze a finn embereknek eszébe sem jutna más parkolóhelyére állni, s az elektromos áramot „más költségére” fogyasztani.
Végezetül érdekességként egy régi svéd kilométerkő látható. Az úti jelzés 1779-ben készült, s felső részén a korona a Svéd Királyságra utal.

A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten
A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!