Hatályba lépnek a kínai elektromos járművekre kivetett uniós importvámok csütörtökön.
A Kínából származó akkumulátoros elektromos járművekre (BEV) kivetett, 35,3 százalékig terjedő, öt évre szóló uniós vámok hatályba lépnek csütörtökön. Az Európai Bizottság sajtóközleménye szerint tavaly október elején szubvencióellenes vizsgálatot indítottak a BEV-ek behozatalával kapcsolatban, arra kereste a választ, hogy értékláncok részesülnek-e támogatásban, és hogy ez a támogatás okozhat-e gazdasági kárt az uniós BEV-gyártóknak. A vizsgálatot, amely megállapította, hogy a BEV-értéklánc Kínában támogatásban részesült, a brüsszeli testület kedden lezárta azáltal, hogy kiegyenlítő vámokat vetett ki a Kínából származó akkumulátoros elektromos járművek behozatalára. A vámok öt évig lesznek hatályban az Európai Unió által a gépjárművekre kivetett szokásos 10 százalékos importvámon felül.
Az ideiglenes vám célja, hogy megakadályozza az olcsó, kínai állami támogatással gyártott elektromos járművek EU-ba irányuló dömpingjét. A bizottság szerint a Kínában gyártott elektromos autók eladása a 2020-as 3,9 százalékról 2023 szeptemberére 25 százalékra növekedett az elektromos autók piacán. A bizottság által vizsgált két kínai gyártóra egyedi vámok vonatkoznak: a BYD esetében 17,0 százalékos, a Geely-re 18,8 százalékos, míg a SAIC-re 35,3 százalékos. Más elektromosjármű-gyártásban érdekelt kínai vállalatokra, amelyek együttműködtek az uniós vizsgálatban, átlagosan 20,7 százalékos vám vonatkozik. Az összes többi kínai gyártóra pedig, amelyek nem működtek együtt a vizsgálatban, 35,3 százalék vámot kell alkalmazni.
Segítik a könnyebb közlekedést
High-tech megoldásokkal segít a mozgáskorlátozottaknak a Toyota.

Segítik a könnyebb közlekedést
High-tech megoldásokkal segít a mozgáskorlátozottaknak a Toyota.
Mindentjáró terepjáró
A Toyota Land Cruiser az autós világban elismerten a legjobb öt civil terepjáróként számon tartott típus. Tehetsége kiaknázására az izlandi Arctic Trucks átalakításokat végzett a 250-es altipuson.

BMW kulisszatitkok
A BMW használja a világ legnagyobb és legcsendesebb statikus szélcsatornáját.

BMW kulisszatitkok
A BMW használja a világ legnagyobb és legcsendesebb statikus szélcsatornáját.
Rosszul állunk Budapesten
Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.

Rosszul állunk Budapesten
Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.
Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben
Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.

Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben
Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.
Egyre többen vásárolnak
13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.

Egyre többen vásárolnak
13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.
Kritikus évek várnak az európai járműiparra
A magyar járműipar számára kulcskérdés lesz a közeljövőben, hogy a kínai gyártók térnyerésével mennyit csökken a német autógyártók piaci részesedése Európában.

Nem lehet eléggé korán kezdeni
Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.

Nem lehet eléggé korán kezdeni
Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.