A teljes közép-kelet-európai régió autóparkja öregszik, és a tulajdonosok nagy része forráshiány miatt nem tervezi lecserélni a járművét.
A több mint 1700 ember részvételével, a MOL Move program tagjai körében végzett kutatás Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Szerbiában és Szlovéniában vizsgálta az autós karbantartási szokásokat, valamint a prémium üzemanyagokról alkotott véleményeket. Az EU-s statisztika alapján az autók hivatalos átlagéletkora Magyarországon 15 év, Romániában 15,5 év, Szlovákiában 15,1 év, Csehországban 16,2 év. A közvéleménykutatás kérdéseire választ adók 48 százaléka 10 évnél idősebb autót vezet. Az autósok csaknem fele mégsem tervezi lecserélni a járművét a következő 5 évben, függetlenül annak életkorától. Magyarországon a válaszadók 54 százaléka szerint az autójuk inkább új-, vagy legalább nem számít öregnek, miközben 62 százalékuk 10 évnél idősebb járművet vezet. Minden tizedik válaszadó azt mondta, hogy jelenleg egy kisebb meghibásodás javítására sem tudna pénzt fordítani, ami a karbantartás elhanyagolása mellett kockázatot jelent a régió közlekedésbiztonságára.
A MOL szerint felértékelődnek azok az eszközök, amelyekkel javítható, vagy fenntartható a jármű állapota, ilyen például a prémium üzemanyag használata. A kutatásban megkérdezettek többsége hisz a prémium üzemanyagok jótékony hatásaiban: a válaszadók 60 százaléka egyetért azzal, hogy ezek a termékek növelik a motorteljesítményt, 56 százalékuk szerint pedig a motor élettartamának megőrzéséhez is hozzájárulnak.
Stroke után vezetni
Új elemzési modellt dolgoztak ki a stroke-on átesettek autóvezetési alkalmasságának megállapítására magyar kutatók.
Stroke után vezetni
Új elemzési modellt dolgoztak ki a stroke-on átesettek autóvezetési alkalmasságának megállapítására magyar kutatók.
Képen a világ
A közösségi közlekedés népszerűsítésére írt ki fotópályázatot a Volán Egyesülés, megvannak a nyertesek!
Képen a világ
A közösségi közlekedés népszerűsítésére írt ki fotópályázatot a Volán Egyesülés, megvannak a nyertesek!
Most a legbiztonságosabb
A felnőtt és a gyermek utasvédelemre is 93%-os értékelést kapott a kínai Leapmotor B10 elektromos autó az EuroNCAP töréstesztjén. Ez az első kocsi, amely ilyen magas értéket ért el a teszten.

Bringázni a Pilisben
Egymilliárd forint uniós forrásból fejlesztik a Pilis Bike kerékpárút-hálózatot.
Bringázni a Pilisben
Egymilliárd forint uniós forrásból fejlesztik a Pilis Bike kerékpárút-hálózatot.
5,6 millió Ft az átlag használtautó-ár
Az éves értékvesztés átlaga 7 százalék az autópark piacra kerülő részében a használtautó eladási hirdetésekből nyert adatok alapján.
5,6 millió Ft az átlag használtautó-ár
Az éves értékvesztés átlaga 7 százalék az autópark piacra kerülő részében a használtautó eladási hirdetésekből nyert adatok alapján.
Ikarus nosztalgia a fővárosban
Több mint 50 éves Ikarusokkal lehet utazni a téli hétvégéken Budapesten.
Ikarus nosztalgia a fővárosban
Több mint 50 éves Ikarusokkal lehet utazni a téli hétvégéken Budapesten.
Nyert a Tesla Model Y
22 milliárd forint piacra pumpálásával elérte a tízezret a vállalati e-autó program segítségével vásárolt elektromos járművek száma. És még 9,6 milliárd kifizetésre vár.
Nyert a Tesla Model Y
22 milliárd forint piacra pumpálásával elérte a tízezret a vállalati e-autó program segítségével vásárolt elektromos járművek száma. És még 9,6 milliárd kifizetésre vár.
A felének nem tetszik
Egy felmérés szerint az autóvásárlók 51,5 százaléka még nem választana elektromos autót.
A felének nem tetszik
Egy felmérés szerint az autóvásárlók 51,5 százaléka még nem választana elektromos autót.