2023.04.07, 14:01
Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.

A versengő, esetenként agresszív közlekedési stílus a férfiak részéről gyakoribb, ők hajlamosabbak arra is, hogy több esetben túlértékeljék a képességeiket – állapította meg egy felmérés elemzése, amelyet a Cristo autós alkalmazás megbízásából készítettek. A mintacsoportból vett válaszok alapján a magyar autósokra vetített eredmény szerint a harmaduk gondolja úgy, hogy jobban vezet az átlagnál. 10 ember közül 8 úgy érzi, hogy általában maximális a rálátása a közlekedési helyzetekre, vagyis elsősorban önmaga felelős azért, hogy autóvezetés közben veszélybe kerül-e.

Zerkowitz Dávid pszichológus a felmérés megállapításait elemezve hangsúlyozta: a megfelelő autós közlekedéshez szükség van az egészséges önbizalomra, a kérdés az, hogy képes-e az ember a gyors és pontos helyzetfelismerésre, és azonosítja-e a határait, amikor nem a rutinban vagy az adott érzelmi állapotban bízik. A szakember szerint hajlamosak vagyunk túlértékelni saját vezetési kompetenciánkat, a racionalitást felismerjük, ám az adott szituációban időnként érzelmi érvek mentén döntünk. Pedig a kockázatot nem megúszni kell, hanem elkerülni.

A racionalitást jelzi az is, hogy bár a válaszadók 68 százaléka úgy érzi, általában vagy mindig maximális rálátással bír az adott szituációra az utakon, a sofőrök csupán 1 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a többi autós soha nem tud számára meglepetést okozni. További megállapítás, hogy a kevesebb mint egy éve vezetők kevésbé látják be a korlátaikat, sok esetben hajlamosabbak olyan döntést hozni, amely azt feltételezi, ők befolyásolják a forgalmi helyzet kimenetelét.

A válaszok elemzése szerint jelentősen befolyásolja a gondolkodást a gépkocsivezetők rutinja is: a több mint 10 éve vezetők mintegy 40 százaléka gondolja úgy, hogy jobban vezet az átlagnál. Erre a csoportra jellemzőbb a kockázatvállalás is, ők például hajlamosabbak inkább gázt adni egy besorolni akaró jármű mellett, hogy az inkább mögéjük kerüljön. A felmérés szerint a versengő közlekedési stílus a férfiak részéről gyakoribb, ők hajlamosabbak arra is, hogy több esetben túlértékeljék képességeiket: a férfi válaszadók 42 százaléka ítélte meg úgy, hogy jobban vezet az átlagosnál, a nőknél ez az arány csupán 22 százalék.

A kutatás eredményei szerint a legkevésbé megfontoltan a több mint 5 éve vezetők (de 60 év alattiak), valamint azok a 18-39 évesek vezetnek, akik az elmúlt egy évben kaptak jogosítványt. A 25 évesnél fiatalabb generációra jellemzőbb a magasabb kockázatvállalás, ez magyarázza, hogy a saját-hibás baleseti szám relatív értelemben náluk a legmagasabb. A vezetéstámogató automatikába vetett bizalom is a fiatalabb korosztály körében magasabb, ők hajlamosabbak lehetnek nagyobb mértékben az autójukra bízni a vezetést. A sofőrök több mint fele (56 százalék) nem ért egyet azzal, hogy “túl sok a szabály, ezért azokat nem kell betartani, elég a rutinra bízni magunkat”. A megkérdezettek 12 százaléka azonban egyetértett az állítással, ami azt mutatja, hogy sokan hajlamosak alulértékelni a közlekedési szabályokat.

Animációs kisfilmek gyerekeknek

A HUMDA közlekedésbiztonsági témájú animációs kisfilmeket készített gyerekeknek.

...
2023.11.26. 10:24

Animációs kisfilmek gyerekeknek

A HUMDA közlekedésbiztonsági témájú animációs kisfilmeket készített gyerekeknek.

Közlekedési háttérmunka a gigarendezvények mögött

A tegnapi budapesti meccs kapcsán a BKK megosztotta a tapasztalatait, hogy milyen feladatokat kell megoldani, mit jelent egy ilyen óriásrendezvény közlekedési hátterének a biztosítása.

...
2023.11.20. 08:54

2,5 % hagyja fel télen a nyárigumit

Felmérés szerint a magyar autósok 84 százaléka használ téli gumit télen.

...
2023.11.13. 16:04

2,5 % hagyja fel télen a nyárigumit

Felmérés szerint a magyar autósok 84 százaléka használ téli gumit télen.

Finalista lett az OBB jubileumi videója az OVA-n

A „30 éves az ORFK-OBB” videóval a készítő XMEDITOR kommunikációs ügynökség a kreativ.hu által rendezett OVA - Online Video Audio Awards versenyen, a társadalmi felelősségvállalás kategóriában finalista címet szerzett.

...
2023.11.12. 06:23

Tapasztalatok az elektromos autózásról

A személyautó használat mellett szakemberek adták át a fuvarozásban és a buszközlekedésben gyűjtött tapasztalataikat is az ABB által szervezett kerekasztal beszélgetésben.

...
2023.11.11. 06:13

Autó értékesítéssel kapcsolatos bűnbanda a bírók előtt

Ítéletet hoztak a csaknem száz vádlottas, határokon átnyúló autócsalási ügyben.

...
2023.11.05. 09:13

Autó értékesítéssel kapcsolatos bűnbanda a bírók előtt

Ítéletet hoztak a csaknem száz vádlottas, határokon átnyúló autócsalási ügyben.

Közútkezelői tapasztalatcsere

A Visegrádi országok (V4-ek) között a közutak kezelésére vonatkozó jó gyakorlatok rendszeres megosztását javasolta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

...
2023.11.02. 16:34

Közútkezelői tapasztalatcsere

A Visegrádi országok (V4-ek) között a közutak kezelésére vonatkozó jó gyakorlatok rendszeres megosztását javasolta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Csendesebb és tartósabb útfelület

Elkészült Magyarország leghosszabb gumibitumenes útszakasza.

...
2023.10.18. 10:10

Csendesebb és tartósabb útfelület

Elkészült Magyarország leghosszabb gumibitumenes útszakasza.