2023.04.29, 08:10
Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

A forgalmi dugók csökkentését szolgáló, mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztett ki a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) két fővárosi vállalkozással együttműködésben. Egy olyan, bármely városra adaptálható közlekedésirányító rendszert fejlesztettek ki, amely mesterséges intelligencia alapján képes a közlekedést hatékonyan vezérelni úgy, hogy a járművek a lehető legkevesebb időt töltsék a forgalomban. A City AI névre keresztelt rendszer a városokban fellelhető érzékelő pontok – így forgalomfigyelő kamerák, saját fejlesztésű mobil applikáció, tömegközlekedési eszközökről származó valós idejű adatok – segítségével figyeli a város forgalmát.

Az így gyűjtött adatokból a mesterséges intelligencia segítségével a rendszer elemzi, illetve előrejelzi a forgalmat és beavatkozási javaslatokat ad egy diszpécsernek, aki a közlekedési lámpák programjainak módosításával hatékonyabbá tudja tenni a forgalomirányítást, továbbá értesítést küldhet a tömegközlekedési cég utastájékoztató rendszerére, illetve a – közlekedők által használt – mobilapplikációkra. A diszpécser térképen figyelheti a város teljes fogalmi helyzetére a historikus adatokból táplálkozó előrejelzéseket, a kamerai képelemzésből származó forgalmi statisztikákat, az aktuális forgalmi akadályokat, és a tömegközlekedési járművek helyzetét.

A fejlesztés során fejlesztett mobilalkalmazás lehetőséget ad a város lakóinak, hogy a megszokott útvonaltervező alkalmazások helyett egy, az adott város igényeire szabott, mesterséges intelligenciával és hatékony beavatkozással támogatott útvonaltervezőt használhassanak. Az alkalmazás nemcsak az autóval közlekedőknek jelenthet nagy segítséget, hanem a tömegközlekedést használóknak is, mert a térképen látható a városban közlekedő tömegközlekedési eszközök aktuális helyzete, útvonala, menetrendje és késés-adata.

A szoftverfejlesztéssel foglalkozó Gamax Informatikai és Munkaerő-kölcsönző Kft. vezette a fejlesztést, amelybe bevonta a BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszéket, valamint a RacioNET Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt-t, közös konzorciumként. A fejlesztés költsége 2,312 milliárd forint volt, amelyből 1,388 milliárd forint támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal versenyképességi és kiválósági együttműködések programjában. A City AI „pilot” rendszerét a pécsi önkormányzatnak adta át a cég március végén.

Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt

Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!

...
2026.10.11. 11:29

Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt

Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!

Elhunyt Illés István humorista

Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.

...
2026.09.30. 10:39

Elhunyt Illés István humorista

Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.

Fellendült az autómegosztás

Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.

...
2026.09.24. 12:58

Fellendült az autómegosztás

Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.

Szén-dioxidból üzemanyagot

Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.

...
2026.09.23. 18:50

Szén-dioxidból üzemanyagot

Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.

A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

...
2026.09.16. 10:02

A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

...
2026.08.31. 08:46

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

Fejlesztik a hidrogénhajtást

A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

...
2026.08.24. 08:47

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

...
2026.08.23. 07:30

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.