2024.03.30, 10:28
És Te hogyan parkolsz?

Az autósok 60 százalékának gondot okoz a parkolás megoldása: derült ki a Suzuki felméréséből.

A Magyar Suzuki az ügyfelei között kezdett el rendszeresen érdekes közvéleménykutatásokat folytatni. Legutóbb a parkolás volt a fő téma. Ebből olyan evidenciákat is alátámasztottak a megkérdezettek, amely szerint parkolni orral előre, merőlegesen vagy halszálkában szeretünk, de frusztrál minket, ha a másik autós nem hagy elég helyet a manőverhez. 10-ből 7-en – saját bevallásuk szerint – nem stresszelnek parkoláskor, mert megvan a kellő rutinjuk (66%), vagy a parkolássegítő rendszerekre támaszkodnak (5%).

A többség számára mégis vannak azért zavaró tényezők (75%). Leginkább az a gondok forrása, hogy többen attól tartanak, hogy a manőverezés közben kárt tesznek a saját autójukban, vagy más járművében (25%). Tartanak attól is a sofőrök, hogy a forgalom többi résztvevője esetleg akadályozza a manővert (23%). 10 százalék izgul amiatt is, hogy fizetős, vagy ingyenes parkolóhelyet sikerül-e végül találnia, 9 százalék pedig azon, hogy túl sok időt veszít a szabad hely megtalálásával. 8 százalék azért frusztrálja magát, hogy a vezetési rutinjával nem tud minden helyre biztonsággal bemanőverezni, ezért el kell mennie szabad helyek mellett. Minden negyedik válaszadó viszont semmitől sem zavartatja magát.

2403 Suzuki Felmeres Parkolas 3

Érdekesség, hogy a férfiakat jobban foglalkoztatja, hogy fizetős, vagy ingyenes parkolóhelyet találnak-e, mint a nőket (férfi: 15%, nő: 5%), és az időveszteség is jelentősebb tényező náluk (férfi: 11% nő: 7%). A nők viszont többet aggódnak azon, hogy kárt tesznek egy járműben (32%), illetve jobban frusztrálja őket a forgalom többi résztvevőjének attitűdje (28%).

Nincs egységes álláspont abban, hogy a többi autós hogyan tudja támogatni, illetve hátráltatni az éppen parkoló vezetőket, ez sok esetben egyéni preferencia kérdése. Egyértelműen segítségnek érzik az autósok, ha elegendő teret hagynak számukra a manőverezéshez (50%), a leginkább akadályozó tényezőt pedig abban látják, ha ezt nem teszik meg (50%). A dudaszóval, minősítő gesztusokat történő motiválást a gyorsabb manőverezésre (25%) szintén akadályozó tényezőnek tartják a parkolás során, azt viszont kevéssé veszik fel, ha a járókelők szoros figyelemmel kísérik a parkolást (3%). A gyalogosok közreműködését 98 százalék egyáltalán nem igényli, és nem is értékeli. Vegyesen ítélik meg viszont azt, hogy az autósok tovább haladnak, vagy megállnak mögöttük, miközben parkolnának.

2403 Suzuki Felmeres Parkolas 2

A tanulási szakaszban ugyanannyira támaszkodnak az oktatóra, mint az ismerősök tanácsaira a kezdő sofőrök. 10-ből 5-en úgy érzik, hogy a forgalmi vizsgára történő felkészülés során, illetve azt követően, plusz órákon már megszerezték a parkoláshoz szükséges rutint az oktatójuktól; ugyanennyien vannak viszont azok is, akik úgy gondolják, egyedül, vagy a környezetük tippjeinek segítségével rá kellett segíteni ezekre a készségekre.

A válaszadókat több dolog zavarja az éppen parkolási manővert végző autóstársak viselkedésében: például amikor nem használják a tükröket, és adott esetben tolatással kell menekülniük előlük (33%), ha az éppen parkoló autó nem hagy elég helyet a tovább haladásra (23%), vagy elhagyja az irányjelző használatát, illetve túlóvatoskodja a manővert (22%-22%). 10-ből 9 ember nyilatkozta azt, hogy parkolása közben sürgető hatást gyakoroltak rá, és csak a válaszadók fele érzi úgy, hogy ő maga tett már ilyet. Mindez arra enged következtetni, hogy önmaguk viselkedéssel szemben parkoláskor is megengedőbbek az emberek, mint másokéval.

2403 Suzuki Felmeres Parkolas 1

Képen a világ

A közösségi közlekedés népszerűsítésére írt ki fotópályázatot a Volán Egyesülés, megvannak a nyertesek!

...
2025.12.02. 19:44

Képen a világ

A közösségi közlekedés népszerűsítésére írt ki fotópályázatot a Volán Egyesülés, megvannak a nyertesek!

Most a legbiztonságosabb

A felnőtt és a gyermek utasvédelemre is 93%-os értékelést kapott a kínai Leapmotor B10 elektromos autó az EuroNCAP töréstesztjén. Ez az első kocsi, amely ilyen magas értéket ért el a teszten.

...
2025.11.30. 09:28

Bringázni a Pilisben

Egymilliárd forint uniós forrásból fejlesztik a Pilis Bike kerékpárút-hálózatot.

...
2025.11.27. 08:16

Bringázni a Pilisben

Egymilliárd forint uniós forrásból fejlesztik a Pilis Bike kerékpárút-hálózatot.

5,6 millió Ft az átlag használtautó-ár

Az éves értékvesztés átlaga 7 százalék az autópark piacra kerülő részében a használtautó eladási hirdetésekből nyert adatok alapján.

...
2025.11.21. 10:25

5,6 millió Ft az átlag használtautó-ár

Az éves értékvesztés átlaga 7 százalék az autópark piacra kerülő részében a használtautó eladási hirdetésekből nyert adatok alapján.

Ikarus nosztalgia a fővárosban

Több mint 50 éves Ikarusokkal lehet utazni a téli hétvégéken Budapesten.

...
2025.11.17. 13:05

Ikarus nosztalgia a fővárosban

Több mint 50 éves Ikarusokkal lehet utazni a téli hétvégéken Budapesten.

Nyert a Tesla Model Y

22 milliárd forint piacra pumpálásával elérte a tízezret a vállalati e-autó program segítségével vásárolt elektromos járművek száma. És még 9,6 milliárd kifizetésre vár.

...
2025.11.16. 07:37

Nyert a Tesla Model Y

22 milliárd forint piacra pumpálásával elérte a tízezret a vállalati e-autó program segítségével vásárolt elektromos járművek száma. És még 9,6 milliárd kifizetésre vár.

A felének nem tetszik

Egy felmérés szerint az autóvásárlók 51,5 százaléka még nem választana elektromos autót.

...
2025.11.11. 08:07

A felének nem tetszik

Egy felmérés szerint az autóvásárlók 51,5 százaléka még nem választana elektromos autót.

Használtautó: kell az utánpótlás

Feléledt októberben a használtautó-behozatal, valamiből fedezni kell a lakossági autócsere-igényeket.

...
2025.11.07. 09:27

Használtautó: kell az utánpótlás

Feléledt októberben a használtautó-behozatal, valamiből fedezni kell a lakossági autócsere-igényeket.