Még felsorolni sem könnyű mindazokat a címeket és tisztségeket, melyet a BME „örökös tagja” valaha betöltött, illetve jelenleg is betölt, hiszen a fenti lista bár hosszú, azonban mégsem teljes. A gépjárműves szakmában hosszú évtizedek óta csak rövidített nevén, Lézo-nak hívják a nagyszerű szakembert, akinek a saját honlapja is ezt a megnevezést kapta. Lézo, azaz Zoli bácsi 1929. július 7-én en született Kisújszálláson, abban az évben, amikor kirobbant a gazdasági világválság. Nem mondható el, hogy műszaki érdeklődésű családba született, hiszen édesapja MÁV raktárnok volt, édesanyja pedig háziipari szövetkezetből ment nyugdíjba, de 12 évesen már tudta, mit is akar kezdeni az életével. Négyen voltak testvérek, közülük ő volt a legidősebb, három testvére közül csak a húga él, fiútestvérei sajnos már nem.

Elemi és középfokú tanulmányait szülővárosában, Kisújszálláson végezte, majd a helyi Református Gimnáziumban  érettségizett 1947-ben. A „kisúji” gimnáziumban eltöltött évek meghatározóak voltak a számára, ezt a tanintézetet tartja alma materének. Ezt követően felkerült a fővárosba, és a Budapesti Műszaki Egyetem hadmérnöki karán folytatta tanulmányait. Itt szerzett gépészmérnöki oklevelet 1952-ben a páncélos és gépjármű szakon (50 évvel később megkapta az aranyoklevelet, 60 évre rá gyémántoklevelet, 65 év múlva pedig a vasoklevelet).

Első munkahelye a Haditechnikai Intézet volt, ahol egy évig tudományos munkatársként dolgozott. Ezt követően 1953 és 1957 között a Tudományos Minősítő Bizottság tagja, és aspiráns az egykori Szovjetunióban. Az 1956. évben a műszaki tudományok kandidátusa lett (Leningrádi Politechnikai Intézet). Magyarországra visszatérve a Közlekedési és Műszaki Vállalat főkonstruktőreként dolgozott, majd 1958-tól az Autóközlekedési Tudományos Kutató Intézet tudományos igazgatóhelyettese volt. 1960-ban került az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem – jelenleg: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) – közlekedésmérnöki karára, ahol a gépjárműves tanszék alapítója, és egyben az új tanszék első vezetője lett, mindössze 31 évesen! (Zoli bácsi ilyenkor szokta megjegyezni, hogy az „ország legfiatalabb tanszékvezetője” címet éppen egyik tanítványa, az akkor 29 éves Palkovics László vette át tőle 1989-ben, aki amellett, hogy nemzetközi hírű Széchenyi-díjas gépészmérnök, jelenleg az innovációs és technikai minisztériumot vezeti). A tanár úr később intézeti igazgató (1979-1991), dékánhelyettes (1962-63), rektorhelyettes (1963-67), dékán (1979-1985), majd ismételten tanszékvezető (1986-1995) tisztségeket töltött be, 1997-óta pedig professor emeritusként dolgozik. 1967-ben a Magyar Tudományos Akadémia doktora lett, majd a Ford ösztöndíj jóvoltából a doktori cím megszerzését követően egy évet Amerikában töltött (University of Michigan).

Dr. Lévai Zoltán a mai napig elhivatott, lelkes, önzetlen, és fáradhatatlan műszaki szakember, aki kiváló humorérzékkel is rendelkezik. Bár a zh-k és a vizsgák alkalmával szigorú, de következetes és igazságos volt, mindig kiváló kapcsolatokat ápolt a hallgatókkal. A puskázások elkerülése érdekében a hallgatóknak a dolgozatukra fel kellett jegyezni, hogy kik ülnek a környezetükben. Ugyanakkor az is előfordult, hogy a diavetítéses órák előtti szünetben egyes hallgatók a tanár úr diái közé becsempésztek egy-egy oda nem illő képet, „fellazítva” ezzel a tanóra hangulatát. Zoli bácsi a tanítványait a mai napig barátságos és közvetlen hangon szólítja meg, akik ezt bizalommal és tisztelettel viszonozzák. Híres volt arról, hogy évtizedeken keresztül bárki elmondhatta neki gondját-baját hétfő esténként a Kinizsi utcában egy zsíros kenyér mellett, baráti beszélgetések alkalmával. Mindezt tette úgy, hogy a tanár-diák közötti kényes egyensúly soha nem borult fel, és másnap a hallgatók ugyanolyan figyelemmel és tisztelettel követték az előadását, mint annak előtte. A tanár úr az egyetem falai között egyedülálló interaktív jegyzeteivel példamutatóan oktatta – és oktatja ma is – a felnövekvő generációkat. Nem véletlen, hogy Zoli bácsi 2010-ben megkapta a Pro Juventute Universatis díjat, más néven az Egyetemi Ifjúságért kitüntető címet. Állami kitüntetéseket is kapott, melyek közül – saját bevallása szerint – az Apáczai Csere János díjat értékeli a legtöbbre. Ezt a díjat a nevelés területén elért eredményes munkájáért vehette át 1985-ben.

Elmondható, hogy az eltelt évtizedekben gyakorlatilag minden gépjárműves diplomát szerzett gépészmérnök és közlekedésmérnök megfordult Dr. Lévai Zoltán keze alatt. A mintegy háromezer mérnök között számos ismert személyt, neves szakembert találunk. A teljesség igénye nélkül: a már említett Palkovics László mellett tanítványa volt a Bugatti Veyron motorját tervező Hanula Barna, valamint – hogy saját szakmánknál is maradjunk – Óberling József, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke.

Lévai professzor szakmai életútja lenyűgöző, melyet tisztségei, címei és kitüntetései mellett rendkívül gazdag dokumentációja is igazol. Disszertációi, könyvei, kiadványai, egyetemi és szakmérnöki jegyzetei, valamint szakcikkei és egyéb írásai mellett munkássága kilenc szabadalmat is jegyez. Emberi sokoldalúságát jelzi, hogy saját honlapján egészen más jellegű anyagok, úgynevezett provokatív írások és ételreceptek is olvashatók. Ha pedig Lézo éppen nem a munkával van elfoglalva, akkor valamely hobbijának hódol: a fotózásnak, filmezésnek, a honlapszerkesztésnek, az országjárásnak, vagy éppen a zenehallgatásnak.

Dr. Lévai Zoltán 2016-ban szülővárosának díszpolgára lett. A 92. életévét júliusban betöltő professzor úrnak őszintén kívánjuk, hogy jó erőben és egészségben vehesse át jövőre a rubin, majd újabb öt év elteltével a 75 év után adományozható platina díszoklevelet, egy egész emberéleten át tartó szakmai munkája, valamint értékes mérnöki tevékenysége elismeréseként.