Egyre többen használják vezetés közben a mobileszközeik különböző funkcióit. És erre egyre jobban odafigyelnek az európai hatóságok.
Korábbi cikkünkben már ismertettük, hogy a VÉDA-rendszer a sebességtúllépéseken túl még milyen közlekedési szabálysértések lefülelésére alkalmas. Ezek között volt a kézből való mobiltelefonhasználat is, amely a tiltások ellenére egyre jellemzőbb vezetés közbeni cselekedet az autóvezetők részéről. Már rég nem csak a hívásindítás a gond, a mobileszközök felszaporodott funkcióinak a használata nagyon sok autóvezető figyelmét tereli el a vezetésről.
Ez pedig nagyon balesetveszélyes, nem véletlenül tiltják a legtöbb európai országban. Hollandiában 2002 óta tilos a telefonhasználat vezetés közben. A közelmúltban a tilalmat kiterjesztették minden mobil eszközre, például táblagépekre vagy navigációs eszközökre. A rendelet az ugyan kézhasználat nélküli, váll és fül közé fogott telefonhasználatot is tiltja. A hollandok 240 euró pénzbírsággal honorálják a rajtakapott sofőröket.
Azonban a mobileszközhasználat nehezen bizonyítható. Ezért 2018 óta a holland hatóság saját intelligens kamerarendszer kifejlesztésén dolgozott, amelyekből az első két tesztpéldány már túl van az első bevetéseken. Azért döntöttek a speciális kamerák fejlesztése mellett, mert a hagyományos útszéli fix kamerákkal nem „látnak” be rendesen az autókba, így például a leengedett kézzel, ölben kezelt telefon sem látható.

Már pedig a probléma akkut, hiszen a múlt évben klasszikus járőrözési módszerekkel is közel 120 000 szabálytalan mobileszköz-használatot jegyeztek. Az új kamera kisméretű és mobil, könnyen telepíthető. A felhasználási elképzelés szerint felüljárókról végzik velük az ellenőrzést, mert így belátnak a kocsiba (mint nálunk az útpálya fölötti állványra szerelt VÉDA-kamerák). A kamerához speciális szoftvert fejlesztettek, amely képes megkülönböztetni a mobileszközt minden mástól, például borotvától.
Az automatizálásra azért volt szükség, hogy elkerüljék az összes fénykép manuális értékelését. Az elképzelés életképességét a fent említett két tesztkamera a gyakorlatban bizonyította. Az intelligens kamerák éjjel-nappal bevethetők (infravörös képalkotásúak), az időjárástól is függetlenek. A tesztelés során mindössze 6 óra alatt a két kamera több mint négyszáz sofőrről készített képet miközben kézben tartva mobileszközt használtak vezetés közben: e képek alapján közel 100 000 euró pénzbírságot oszthattak volna ki.
Az eszközök bevezetése kapcsán aggodalmak merültek fel a személyiségi jogokat illetően: ezért a szoftverek az arcokat kitakarják. A büntethetőséghez a hollandoknak amúgy sincs szükség a vezető azonosítására, a bírságokat a nemzeti jog szerint a jármű tulajdonosának küldik, és nem a tényleges vezetőnek.
Mivel Hollandiában a számítások szerint minden harmadik baleset vezetés közbeni egyéb eszközhasználat (tehát az elterelt figyelem) következménye a sikeres tesztüzem kapcsán további kamerák beszerzése mellett döntöttek. 2021-re 12 kamera rendszerbe állítását határozták el. Az első kettővel a tesztidőszak lezárultával, december 7 óta végeznek éles bevetéseket.
Napfényes volt a motoros találkozó
Május utolsó hétvégéjén jóidőben tarthattuk meg az évadnyitó MotoMia motoros találkozót Budapesten.

Napfényes volt a motoros találkozó
Május utolsó hétvégéjén jóidőben tarthattuk meg az évadnyitó MotoMia motoros találkozót Budapesten.
Videópályázatunk eredményhirdetése
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet gyermeknapján árulta el az ORFK-OBB, hogy a CSAT(T)LAKOZZ kampány fiataloknak kiírt videópályázatát kik nyerték.

Videópályázatunk eredményhirdetése
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet gyermeknapján árulta el az ORFK-OBB, hogy a CSAT(T)LAKOZZ kampány fiataloknak kiírt videópályázatát kik nyerték.
Fiatalon, tisztán
Közel 10 ezer diák vett részt a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorítását célzó SMASHED edukációs programban.

Fiatalon, tisztán
Közel 10 ezer diák vett részt a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorítását célzó SMASHED edukációs programban.
Egyre közelebb a kész állapothoz a Lánchíd
Jelenleg kevésbé látványos, de annál fontosabb munkákat végeznek a fővárosban a Lánchídon.

Egyre közelebb a kész állapothoz a Lánchíd
Jelenleg kevésbé látványos, de annál fontosabb munkákat végeznek a fővárosban a Lánchídon.
Vasárnapi program lehet
Családi napot rendeznek a honvédelem napja alkalmából vasárnap a Városligetben.

Vasárnapi program lehet
Családi napot rendeznek a honvédelem napja alkalmából vasárnap a Városligetben.
Elektromostűz-oltóautó
A mélygarázsokba a legritkább esetben férnek be a nagy tűzoltóautók, márpedig a kigyulladt elektromosautókat gyakran ott kell oltani. Készült erre egy specialista.

Elektromostűz-oltóautó
A mélygarázsokba a legritkább esetben férnek be a nagy tűzoltóautók, márpedig a kigyulladt elektromosautókat gyakran ott kell oltani. Készült erre egy specialista.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.