2020.12.16, 07:05
Célkeresztben a mobileszközhasználók

Egyre többen használják vezetés közben a mobileszközeik különböző funkcióit. És erre egyre jobban odafigyelnek az európai hatóságok.

Korábbi cikkünkben már ismertettük, hogy a VÉDA-rendszer a sebességtúllépéseken túl még milyen közlekedési szabálysértések lefülelésére alkalmas. Ezek között volt a kézből való mobiltelefonhasználat is, amely a tiltások ellenére egyre jellemzőbb vezetés közbeni cselekedet az autóvezetők részéről. Már rég nem csak a hívásindítás a gond, a mobileszközök felszaporodott funkcióinak a használata nagyon sok autóvezető figyelmét tereli el a vezetésről.

Ez pedig nagyon balesetveszélyes, nem véletlenül tiltják a legtöbb európai országban. Hollandiában 2002 óta tilos a telefonhasználat vezetés közben. A közelmúltban a tilalmat kiterjesztették minden mobil eszközre, például táblagépekre vagy navigációs eszközökre. A rendelet az ugyan kézhasználat nélküli, váll és fül közé fogott telefonhasználatot is tiltja. A hollandok 240 euró pénzbírsággal honorálják a rajtakapott sofőröket.

Azonban a mobileszközhasználat nehezen bizonyítható. Ezért 2018 óta a holland hatóság saját intelligens kamerarendszer kifejlesztésén dolgozott, amelyekből az első két tesztpéldány már túl van az első bevetéseken. Azért döntöttek a speciális kamerák fejlesztése mellett, mert a hagyományos útszéli fix kamerákkal nem „látnak” be rendesen az autókba, így például a leengedett kézzel, ölben kezelt telefon sem látható.

Holland Kamerakep
Felüljáróról készített fotó telefonhasználó sofőrről

Már pedig a probléma akkut, hiszen a múlt évben klasszikus járőrözési módszerekkel is közel 120 000 szabálytalan mobileszköz-használatot jegyeztek. Az új kamera kisméretű és mobil, könnyen telepíthető. A felhasználási elképzelés szerint felüljárókról végzik velük az ellenőrzést, mert így belátnak a kocsiba (mint nálunk az útpálya fölötti állványra szerelt VÉDA-kamerák). A kamerához speciális szoftvert fejlesztettek, amely képes megkülönböztetni a mobileszközt minden mástól, például borotvától.

Az automatizálásra azért volt szükség, hogy elkerüljék az összes fénykép manuális értékelését. Az elképzelés életképességét a fent említett két tesztkamera a gyakorlatban bizonyította. Az intelligens kamerák éjjel-nappal bevethetők (infravörös képalkotásúak), az időjárástól is függetlenek. A tesztelés során mindössze 6 óra alatt a két kamera több mint négyszáz sofőrről készített képet miközben kézben tartva mobileszközt használtak vezetés közben: e képek alapján közel 100 000 euró pénzbírságot oszthattak volna ki.

Az eszközök bevezetése kapcsán aggodalmak merültek fel a személyiségi jogokat illetően: ezért a szoftverek az arcokat kitakarják. A büntethetőséghez a hollandoknak amúgy sincs szükség a vezető azonosítására, a bírságokat a nemzeti jog szerint a jármű tulajdonosának küldik, és nem a tényleges vezetőnek.

Mivel Hollandiában a számítások szerint minden harmadik baleset vezetés közbeni egyéb eszközhasználat (tehát az elterelt figyelem) következménye a sikeres tesztüzem kapcsán további kamerák beszerzése mellett döntöttek. 2021-re 12 kamera rendszerbe állítását határozták el. Az első kettővel a tesztidőszak lezárultával, december 7 óta végeznek éles bevetéseket.

Civilek vadászhatnak tilosban parkoló autókra

Svédországban egy alkalmazás segítségével fotót készítve a tilosban parkoló autókról lehet „feljelenteni” a szabálytalankodót. A gondolat nem új, az viszont igen, hogy ez esetben a feljelentő pénzt kap a tevékenységéért.

...
2024.04.18. 09:19

Big data a napi autózásban

Egy modern autó 19 terabájtnyi adatot is termelhet működési óránként.

...
2024.04.17. 11:11

Big data a napi autózásban

Egy modern autó 19 terabájtnyi adatot is termelhet működési óránként.

Évente hány új úrvezető csatlakozik az autósok közösségéhez?

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en.

...
2024.04.16. 10:21

Napfény, meleg, és motorkerékpárok!

Az ORFK-OBB támogatásával tartottak szezonnyitó rendezvényt a KTM Centrumban motorosok számára.

...
2024.04.15. 14:32

Napfény, meleg, és motorkerékpárok!

Az ORFK-OBB támogatásával tartottak szezonnyitó rendezvényt a KTM Centrumban motorosok számára.

Seprűvel a vihar ellen

A kínai ipar Európai térnyerése ellen tenne az EU, azonban a német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak.

...
2024.04.15. 13:14

Seprűvel a vihar ellen

A kínai ipar Európai térnyerése ellen tenne az EU, azonban a német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak.

Harcolnak a forgalom-ellenőrző kamerákkal

Többek között denevérdobozokkal próbálják eltakarni a forgalomellenőrző kamerákat az ellenzők Londonban, így tiltakozva a dugódíj ellen. Nem Batman áll a jelenség mögött!

...
2024.04.13. 14:37

Túl vannak az egymillión

A BMW egymilliónál több elektromos autót értékesített, ez a szegmens lett náluk a húzóágazat.

...
2024.04.12. 05:47

Túl vannak az egymillión

A BMW egymilliónál több elektromos autót értékesített, ez a szegmens lett náluk a húzóágazat.

Elektromos autóval mentik az elektromos autókat

Elektromos segélykocsi siet a lemerült akkus elektromos autókhoz Ausztráliában. Nagyok a távolságok, kevés a töltő.

...
2024.04.11. 10:19

Elektromos autóval mentik az elektromos autókat

Elektromos segélykocsi siet a lemerült akkus elektromos autókhoz Ausztráliában. Nagyok a távolságok, kevés a töltő.