2024.11.04, 08:14
Alig van, de több lehet

Ötéves távlatban növekedni fog az elektromos járművek aránya a magyar logisztikában a Siemens megbízásából készült ágazati kutatás szerint.

A 150 céget vontak be egy közvélemény kutatásba, hogy képet alkossanak a logisztikai szektornak az elektromos járművekhez való hozzáállásáról. A kiértékelés szerint érdeklődés van, többen kipróbáltak már elektromos járműveket, kevesebben alkalmazzák a napi munkában, egy-két futárcégen kívül még nem „tömegesen”. Mindezen tények ellenére elméletben a hazai iparági szereplők elkötelezettnek mondták magukat a fenntartható működés iránt: minden második szabályozza a széndioxid-kibocsátását, és többen alkalmaznak naperőművet a megújulóenergia-termeléshez. Azonban kevés információval-tapasztalattal, valamint az átállás levezénylésére képes munkaerővel rendelkeznek, így sokaknak jelenleg jelentős pluszköltséget jelentene a teljes-, vagy részleges váltás, amit nem vállalnak.

Balasa Levente, a kutatást megrendelő Siemens Zrt. Smart Infrastructure üzletágának vezetője a kutatás eredményeit összegző közleményében elmondta, hogy bár vannak „zöldkiszállítást” vállaló logisztikai cégek, az érintett vállalatok zöme kivár a fejlesztéssel. A következő néhány évben több e-furgon fog megjelenni a városi áruszállításban. Ehhez a töltőinfrastruktúra fejlesztésére, annak hatékony üzemeltetésére, valamint kiszolgáló megoldásokra lesz nagyon hamar szüksége a vállalatoknak.

A felmérésben részt vevő vállalatok alig tizede használ elektromos járműveket, ezek is főként a céges, elsősorban vezetői személyautó-állományban vagy az ügyintézőflottában futnak, illetve a telepen belüli árumozgatásban vannak jelen. A megkérdezettek 20 százaléka vallotta, hogy elektromos járművek üzembe állításán gondolkozik, ezek fele három éven belül realizálná a terveit. Mivel a pénzügyi eredmények igazgatnak, az e-mobilitási fejlesztési terveket az állami támogatások tudják elindítani. Azon vállalatok fele, amelyeknél az átállásnak pénzügyi akadályai vannak, azt nyilatkozták, hogy megfelelő támogatás elnyerése esetén megfontolnák a fejlesztést. Ennek nagyságát a rendszerkiépítési költség kétharmadában jelölték meg a válaszadók. Ami jelzi, hogy a kockázati fedezetet is kívülről várják.

Akinek van, az arról számolt be, hogy a naperőműveik által termelt és a közcélú hálózatra vissza nem tölthető villamos energiát nem tudják teljes mértékben kihasználni, így jön képbe náluk az elektromos jármű alkalmazása. De az elektrifikáció elsődleges fókusza nem a hosszú távú, nehéz tömegű áruszállítás, jelenleg a városi, tehát a gyakori megállást és újra elindulást igénylő, rövid távú szállítmányozásban lehet gazdaságos az e-haszonjárművek használata.

Legnagyobb visszatartó erőnek a megkérdezettek túlnyomó többsége a magas beruházási költségeket tartotta, amelyeket jellemzően nem tudnak beépíteni a szolgáltatásaik árazásába. Többnyire csak a multinacionális ügyfelekkel rendelkező cégeknél merül fel, hogy a partnerek többletköltséget is vállalnának a környezetkímélőbb fuvarozás érdekében. Szintén elriasztja a vállalatokat a töltőinfrastruktúra-telepítés és -üzemeltetés technikai kihívásai, az üzemeltetési költségek alakulása. A megtérülési idő is kiemelten fontos a cégek döntéshozói számára, azonban például az elektromos járművek valós értékvesztése még mindig nehezen kalkulálható, egyrészt a tapasztalat hiány, másrészt a kiszámíthatatlanul érkező állami vásárlási támogatási akciók, harmadrészt az elektromos járművek viszonylag gyors technikai-technológiai fejlődése okán..

A kutatást a Trend International Market Research Kft. végezte a Siemens Zrt. megbízásából 2024. augusztusban, mélyinterjúk és telefonos kérdőíves megkérdezés mellett, a hazai szállítmányozó cégek e-mobilitásban érintett döntéshozóinak bevonásával.

Használtautó: kell az utánpótlás

Feléledt októberben a használtautó-behozatal, valamiből fedezni kell a lakossági autócsere-igényeket.

...
2025.11.07. 09:27

Használtautó: kell az utánpótlás

Feléledt októberben a használtautó-behozatal, valamiből fedezni kell a lakossági autócsere-igényeket.

Beváltak az okoszebrák

Külföldre is exportálná az ötletét az okoszebrák magyarországi fejlesztője.

...
2025.10.30. 05:25

Beváltak az okoszebrák

Külföldre is exportálná az ötletét az okoszebrák magyarországi fejlesztője.

Elismerést kapott a Magyar Közúttól az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

Óberling József rendőr ezredes kiérdemelte a „Magyar Közútért Díjat”.

...
2025.10.15. 16:11

Elismerést kapott a Magyar Közúttól az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

Óberling József rendőr ezredes kiérdemelte a „Magyar Közútért Díjat”.

Elvitték a Skoda Scala nyereményautót!

A múlt hétvégi döntővel véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő idei epizódja. Ügyes munkával, odafigyeléssel a Békés vármegyei Zahorán család nyerte a döntőt.

...
2025.10.11. 11:12

Bevált az iskolautca Rákosligeten

Jól bevált a gyakorlatban a fővárosban, a XVII. kerületi Gregor József Általános Iskolánál kialakított iskolautca.

...
2025.10.08. 05:35

Bevált az iskolautca Rákosligeten

Jól bevált a gyakorlatban a fővárosban, a XVII. kerületi Gregor József Általános Iskolánál kialakított iskolautca.

MÁV elismerést kapott az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

A MÁV a közösségi közlekedés szolgálatáért kitüntette Óberling József rendőr ezredest.

...
2025.10.03. 16:04

MÁV elismerést kapott az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

A MÁV a közösségi közlekedés szolgálatáért kitüntette Óberling József rendőr ezredest.

E-roller: ahogy a rendőrség látja

Amíg nem készül el az új KRESZ, addig az elektromos rollereket és más mikromobilitási eszközöket a jelenlegi jogi-, szabályozási környezetbe kellett behelyezni. Ismertetjük.

...
2025.10.02. 18:45

Az M1 autópálya átépítésének ütemterve

A Magyar Állammal kötött Koncessziós Szerződés szerint az M1 autópálya M0-Bicske közötti szakasza 2028. 08.31-ig, a Concó pihenőig tartó szakasz pedig 2029.08.31-ig készül el.

...
2025.09.03. 07:31