Napjaink gépkocsijait a technikai felszereltség vonatkozásában lehetetlen összehasonlítani a korábbi évtizedekben gyártott modellekkel. Ma az ABS, az ESP és a légkondicionáló szinte nem is minősül extrának, s az olyan jó dolgokhoz is könnyen hozzászokhatunk, mint a be nem kapcsolt biztonsági övre emlékeztető fény és hangjelzés, a tolatóradar, vagy éppen a drágább modellekhez kapható automata parkolás-segítő rendszer.
A különböző intelligens járművezetést segítő megoldások, az ITS rendszerek a reneszánszukat élik, s a lehetőségek gyakorlatilag kimeríthetetlenek. Egyre ismertebbek az olyan technikai megoldások is, amelyek különböző veszélyforrások, valamint forgalmi szituációk előjelzésével teszik biztonságosabbá a járművezetést. Ezek egyike a Mobileye.
A Mobileye egy videoalapú közlekedésbiztonsági rendszer, amely alapvetően a defenzív vezetési stílusra ösztönöz és figyelmeztet a vezetési hibákra. A Mobileye ugyan a vezetőt nem helyettesíti, de segíthet megelőzni a figyelmetlenségből adódó balesetek nagy részét. Előnye, hogy bármely típusú és évjáratú autóba beszerelhető utólag.
A Mobileye egyes szolgáltatásaiban nem követheti a gyári rendszereket, hiszen nem megoldható, hogy egy sávtartó funkció esetén kormánykorrekciót végezzen, vagy az ülés, illetve a kormány rezegtetésével figyelmeztesse a vezetőt, és nem is vészfékezhet. A gépjárműbe utólag beszerelhető készülék óvatosabb és takarékosabb vezetésre ösztönzi a felhasználókat. Az eredményeket külföldi vizsgálatok, felmérések is igazolják.
Hogyan működik?
A rendszer a Mobileye jármű-, sáv-, és gyalogosészlelési technológiáin alapul.
Főbb funkciói az alábbiak: figyelmeztetés gyalogoselütés veszélyére (kerékpáros-érzékeléssel), ráfutásos ütközés veszélyének jelzése autópályán és városban, sávelhagyás jelzése és követési távolság ellenőrzése figyelmeztetéssel. A LED-es panel jelzi, ha járművet észlel, másodpercben méri a követési távolságot, és színkóddal riaszt minden figyelmeztetésnél.

Sávelhagyás figyelmeztetés
A rendszer szerves része egy intelligens kamera, amelyet a járművön belül, az első szélvédőre lehet rögzíteni, majd a járműtípusnak megfelelően kalibrálni. A központi egység a jármű vezérlési adatai közül a fékek, az irányjelzők, a sebesség, az ablaktörlők és az országúti fényszóró jeleit fogadja.
A rendszer mindkét oldalon méri a jármű kerekei és a sávjelzések távolságát. A berendezés hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha nem szándékosan hagyja el a forgalmi sávot.
Miért hasznos?
A videoalapú LDW rendszerek használatával csökkenthető a sávelhagyásos, a ráfutásos balesetek, valamint a gyalogoselütések száma.
A készülék a lehetséges elütés bekövetkezése előtt akár 2 másodperccel figyelmeztethet, így a vezetőnek elég ideje marad a cselekvésre.
A rendszer a járművek közötti távolság és a két jármű sebességkülönbsége alapján kiszámítja, hogy várhatóan mennyi idő múlva következik be az ütközés.
A Mobileye-t a gyártó alapvetően a flottaüzemeltetők számára ajánlja, de helye lehet saját tulajdonú gépkocsikban is.
A reakcióidő tizedmásodpercben

Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.