A baleset 2011. június 05-én West Midland tartományban, a West Bromwich települést átszelő csatorna hídján történt. Egy 40 éves hölgy, Ms. Martin vezette Citroën Saxo személygépkocsiját, amelyben három utas – közöttük a lánya, Kelsey – tartózkodott. Ezzel önmagában még nincs is semmi baj, csakhogy az egyébként elvált édesanya az előző éjjel ismerősei részére partit adott, amelyen ő is jelentős mennyiségű szeszes italt fogyasztott. Ezáltal Ms. Martin szervezetének véralkohol-értéke a baleset bekövetkezésekor még mindig több mint háromszor haladta meg a szigetországban engedélyezettet (0,8 ezrelék helyett 2,48 ezrelék volt). Ez az érték egyben azt is jelenti, hogy súlyos fokú alkoholos befolyásoltság állapotában a hölgy már képtelen volt a járművet biztonságosan vezetni.

Ms. Martin nemcsak ittasan, hanem a megengedett 30 mph sebességet jelentősen túllépve, 81 mph sebességgel közlekedett, minden külső tényező hiányában áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött egy szemből érkező Ford Fiestával. Az ütközés erejénél fogva a Citroën Saxo a levegőbe repült, ott megfordult, majd az úttestre zuhant. A másik személygépkocsi a baleset következtében felrobbant, s valóságos tűzgolyóvá vált.
A balesetben négyen vesztették életüket. A Citroën Saxo vezetőjén kívül további egy utas vesztette életét, míg Ms. Martin 11 éves leánya, valamint a család barátja súlyos sérüléssel bár, de élve úszták meg a balesetet. A kigyulladt Ford Fiestában ketten haltak meg – teljesen ártatlanul. A baleset körülményei, és a tragédiában elhunytak sérülései olyan megdöbbentőek voltak, hogy az ügyben eljáró, nem mellesleg 35 éves prakszissal rendelkező halottkém, Robin Balmain úgy nyilatkozott, hogy addig ilyet még ő sem látott, s az ittas vezető akciója „kész elmebaj” (sheer lunacy) volt.
Végül is mi a mérleg?
Ittas vezetés + gyorshajtás + menetirány szerinti bal oldalra áttérés = négy halott.
Közülük hárman teljesen ártatlanok voltak!
Ugye nem éri meg?
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.