2024.03.20, 14:05
Villamost fonnak, felüljárót bontanak

Elkezdődhet a pesti fonódó villamoshálózat II. ütemének az előkészítése és tervezése. A kivitelezés több más átépítéssel társul.

Az új fővárosi fonódó hálózattal Budafok és Káposztásmegyer között is járhatnak majd a villamosok az Újbuda–Újpest-villamostengelyen – jelezte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az elképzelés gyakorlatba emelése a budapesti villamoshálózatot használóknak nagy könnyebbséget jelent majd, hiszen átszállásmentes, kötöttpályás kapcsolat jön létre Észak-Pest és Dél-Buda között a Deák Ferenc tér és a Lehel tér közötti pályaszakasz újratelepítésével. A múlt században az M3-as metró belvárosi szakaszának az építésekor a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Váci úton futó villamos vágányokat felszámolták, az ott közlekedő villamosok végállomását északon a Lehel (az akkori Élmunkás) téren, délen pedig a Deák Ferenc téren jelölték ki.

A finanszírozáshoz a BKK várja a támogatási kérelmének a jóváhagyását: a költségeket részben EU-forrásból kívánják fedezni. Az új fonódó vonal hatásvizsgálata alapján a rövidebb menetidő és az átszállásmentes utazás 8-9 ezer új utas bevonzását jelenti majd a közösségi közlekedésbe. A BKK-nak a közelmúltban készíttetett ügyfél-elégedettségi felmérései azt mutatják, hogy az átszállási kényszer jelentősen befolyásolja a közösségi közlekedési eszközök népszerűségét. A Bajcsy-Zsilinszky úti és a Váci úti vágányok visszaépítésével átszállásmentes kapcsolat jöhet létre a főváros egymástól távol eső területei között, de „mellékhatásként” az Angyalföld irányából villamossal érkezők közvetlenül elérnék a Nagykörutat, az ott közlekedő villamosokat és további közösségi közlekedési eszközöket is.

A fonódó hálózat fejlesztése nem önmagában álló fejlesztés lesz: az érintett közterületeket is átalakítják. A tervek szerint új útpályát is kialakítanak és a már meglévő szakaszokon is akadálymentesítenék és felújítanák a megállókat is. Új külsőt kap majd a Bajcsy-Zsilinszky út és a Váci út belső szakasza: a csomópontban a tervek szerint elbontanák a jelenlegi felüljárót. A felüljárón áthaladó forgalom újra szintben keresztezné a Nagykörutat.

2403 Fonodo Pest 2

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

...
2025.01.30. 07:10

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.