A fuvarozói érdekképviseletek előzetes tájékoztatása nélkül hirdette ki 2022. szeptember 19-én a kormány az útdíjrendelet módosítását.
A fuvarozókat érintő díjemelés mértéke a NiT Hungary előzetes számításai szerint megfelel a korábbi jogszabályban rögzített augusztusi inflációs mértéknek, de a díjemelés nem 2023. január 1-jétől, hanem 2022. október 15-től lesz hatályos. Az érdekképviseletek szerint gondot jelenthet, hogy a jellemzően éves tendereken elnyert szállítási megbízásoknál a hatályos rendeletekben előre rögzített díjak figyelembevételével készülnek a költségszámítások, amelyek alapján a kilométerdíjakat a felek megállapítják és a szerződéses időszakban érvényesítik. Az útdíjak esetében a kalkuláció alapja a 2020-ban bevezetett inflációkövető díjkorrekció, amelynek értelmében a tárgyév január 1-jétől december 31-ig meghirdetett tarifákkal számol az alágazat.
Ezt a jogszabályban rögzített keretrendszert írta felül a kormány a rendeletmódosítással, így a közúti árufuvarozóknak már 2022. október 15-től magasabb költségekkel kell kalkulálniuk, amely költségtöbbletet érvényesíteniük kellene a szolgáltatási díjaikban. A NIT Hungary szakértői szerint ez a rövid határidő a rendeletben rendes körülmények között rögzített 30 napos kihirdetési határidőhöz képest a felkészülésre sem biztosít lehetőséget a vállalkozásoknak.
Független szakértői becslés szerint a 15,6 százalékos útdíjemelés újabb 3-4 százalékos azonnali fuvardíjemelést indokol, miközben a vállalkozások a korábbi költségnövekedéseket sem tudták érvényesíteni. Ezt támasztják alá a röviddel ezelőtt közzétett Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) adatok is, amelyek szerint 2022-ben a költségszint emelkedése akár 30%-os díjemelést tesz szükségessé a közúti áruszállításban, miközben ennek alig felét tudták idén érvényesíteni a fuvarozók.
A fuvarozást terhelő költségek növekedése miatt az érdekképviseletek a kormányhoz fordultak, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel támogassa az alágazat működését. Például az érdekképviseletek javaslatai között szereplő nagyfelhasználói útdíjkedvezmény rendszerének bevezetésével, illetve az utólagos útdíjfizetés lehetőségével a NÚSZ Zrt-nél. Az útdíjrendszer módosításairól szóló rendeletek a Magyar Közlöny 2022. szeptember 19-ei, 152. számában jelentek meg.
A teherfuvarozással ellentétben az autóbuszok úthasználati díja 2023. január 1-jétől emelkedik majd. Az éves matricák ára nem az augusztusi fogyasztói árindex szerint, hanem csak öt százalékkal, 228.850 forintra nő jövő januártól, a heti (10 napos) matricadíj 17.730 forintra, a havi díj 25.150 forintra, míg az éves megyei matrica díja 22.890 forintra emelkedik.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték
Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.
Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték
Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.