Kezdődik a tanév, ez nem csak a gyerekeknek jelent váltást az életritmusban, hanem lényegében mindenkinek. Az iskolák körül megnő a forgalom, több a figyelnivaló, iskolakezdési időben dugókra lehet számítani, sokan ehhez igazítják a napirendjüket.
A nyári napok szabadsága után újrainduló hétköznapi élet velejárója, hogy átrendeződik a forgalom ritmusa is, más napszakokban más útvonalakon lehet számítani dugóra, mint ahhoz a közlekedők hozzászokhattak a meleg évszakban. A forgalomban egy időben részt vevő gépjárművek száma megnő, leginkább a reggeli iskolakezdés és a délutáni befejezés időszakában zsúfolttá válnak az utak: nem csak az iskolák körül. Hiszen a szülők többsége a munkarendjét igyekszik az iskolás-óvodás korú gyerekek diktálta beosztás szerint szervezni. Így a tanévkezdés növeli a közlekedés kockázatát, illetve más jellegű kihívásokkal szembesülnek a közlekedők. A tapasztalatok szerint szeptemberben az iskoláskorú gyerekek veszélyeztetettsége is magasabb az éves átlagnál. A nyári vakáció elmúltával reggelente tömegesen jelennek meg a mindennapok közlekedésében, még él bennük a nyári, felszabadult állapot, ez csökkentheti az életkoruknál fogva egyébként is alacsony szintű veszélyérzetet.
Az új tanévben is folytatódik „Az iskola rendőre” program, amelynek a célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának segítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyerekek biztonságát veszélyeztető tényezők feltárása, megszüntetése. A tanév során az iskolarendőr rendszeres kapcsolatot tart az adott iskola vezetőségével és a diákokkal. Meghívás esetén jelen lesz a jelentősebb rendezvényeken (tanévnyitó, tanévzáró, fogadóóra, szülői értekezlet). Az iskolarendőr nevét, elérhetőségét a programban részt vevő iskolákban plakáton teszik közzé. Szeptemberben – a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában – a rendőrség és a polgárőrség azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosít. A két szervezet demonstratív jelenléttel kívánja elősegíteni a gyerekek biztonságos közlekedését, fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására, különösen a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és a gyermekülés használatára.
Az idei tanévkezdeti kampány nyitóállomásaként az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) augusztus 31-én az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskolában sajtótájékoztatót tartott, ahol a rendőrséget Óberling József ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője képviselte. A 2023/2024. tanévben közel 2900 oktatási intézményben teljesít majd szolgálatot, több mint 2000 iskolarendőr. A 2023/24-es országos iskolarendőr tanévnyitó helyszínének kiválasztása nem véletlen, hiszen a vármegyei rendőrfőkapitány Dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok kiemelten fontosnak tartja a gyermekek biztonságos közlekedésre nevelésének. Plesovszkiné Ujfaluczki Judit Szegedi Tankerületi Központ vezetőjével közösen dolgozták ki a „Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra!” (KEVE) baleset-megelőzési oktatóprogramot, amelyben a rendőrök és pedagógusok egymást kiegészítve interaktív eszközök segítségével oktatják az általános iskolás tanulókat a biztonságos közlekedésre. Miután Csongrád-Csanád és Baranya vármegyében bizonyított a KEVE program, országosan is bevezetik az általános iskolákban.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.