2023.12.20, 13:43
Útkarbantartási évértékelő

Az MKIF Zrt. beszámolt az év folyamán végzett tevékenységéről.

A MKIF Zrt. közleménye szerint az eltelt év során felújítottak 106 hidat és felüljárót, 140 pihenőben építették ki a szelektív hulladékgyűjtés rendszerét, elindították a pihenőépületek és környezetük rekonstrukcióját és 86 helyszínen közel félezer facsemetét ültettek. Kilenc gyorsforgalmi utat érintően végeztek burkolatfelújítási munkákat. Ez a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kezelésében 1237 kilométer gyorsforgalmi úthálózat 19 százalékát érintette. Az elvégzett burkolatcsere háromnegyede az M7, M3, M1 autópályákon történt. A felső kopóréteg mellett, ahol szükséges volt, ott a kötő- és alapréteget is cserélték, egyes helyeken a mélyebb szerkezeti részeket is javították. A nyolc hónapig tartó munkák során félmillió tonna aszfaltot használtak fel.

Szimicsku László, a társaság kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy 2024-ben az ideihez hasonló nagyságrendben tervezik a munkákat az MKIF Zrt. kezelésében lévő utakon. Az általuk szintrehozásnak nevezett felújítás 2025-ig 538 kilométer autópályát, gyorsforgalmi utat érint majd, a teljes állomány mintegy 43 százalékát.

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

...
2025.01.30. 07:10

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.