Hamarosan kitavaszodik, elkezdődnek az útmenti növényzet kaszálások, ami baleseti kockázatot jelent a közlekedőknek és a munkát végzőknek is.
A közelmúltban hírt adtunk róla, hogy idén már három alkalommal történt a Magyar Közút útkarbantartó munkatársaival olyan baleset, mikor munkavégzés közben az úthasználókkal ütköznek. Az esetek mindenképpen felhívják a figyelmet erre a típusú baleseti veszélyforrásra. A megtörtnt balesetek utóéletes során a baleset felelősség is megállapítják a hatóságok, erre példa egy 2021-ben történt eset, amelynek kapcsán idén februárban történt meg a vádemelés.
A Heves Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a külföldi férfival szemben, aki gondatlansága miatt balesetet okozott az autópályán. A vád szerint a román férfi 2021 nyarán Miskolc felé haladt a sűrű forgalmú M3-as autópályán. Eközben a sztrádán az útkezelő munkatársai a szükséges figyelemfelhívások és biztonsági előírások betartása mellett pályakarbantartási és fűnyírási munkákat végeztek. A külföldi sofőr ennek ellenére figyelmetlen volt, a külső forgalmi sávból letért a leállósávba, ahol nekiütközött a fűnyíró munkagépnek. A becsapódás után az autó megpördült, így a mögötte közlekedő nő már nem tudta elkerülni a külföldi gépkocsival való ütközést.
A balesetben a vádlott felesége és egy magyar kiskorú gyermek – továbbá maga a vádlott – is súlyosan sérültek. Az ütközésnek további három könnyű sérülje is volt. A baleset azért következett be, mert a férfi nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett. Az ügyben több személy kihallgatása európai nyomozási határozat keretében történt.
Az Egri Járási Ügyészség most benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt. A felvételen a munkagépnek ütközés látható, amelyet az autópálya térfigyelő kamerája rögzített.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
