2000 óta 21 közútkezelő halt meg munkavégzés közben.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ismertetése szerint az elmúlt hetekben három olyan, figyelmetlen autósok által okozott baleset történt, amelyben a cég munkatársai megsérültek. Egy fertőszentmiklósi és egy polgári dolgozót csigolyatöréssel szállítottak kórházba. Mindkét helyszínen útmenti növényzetgondozási munkát végeztek, és a munkaterületeket megfelelően jelezték fényjelzéssel és terelőkúpokkal. A baleseteket okozó autósok belehajtottak a munkagépekbe, és életveszélybe sodorták az úton dolgozókat. Győr-Moson-Sopron vármegyében a dolgozók út szélén álló járművét közéjük lökte a balesetet okozó jármű. Egyiküknek a bal lába sérült meg, egy másik munkatársnak a bal válla kificamodott és eszméletét vesztette, a harmadiknak pedig eltört az egyik csigolyája. Hajdú-Bihar vármegyében is a dolgozókat szállító tehergépjárműbe hajtott egy személyautó, majd a dolgozók közé csapódott. A balesetben az egyik dolgozó csigolyája eltört, a vétkes jármű vezetője pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A tragikus balesetek a közútkezelő szerint elkerülhetőek lennének, ezért azt kérik a közlekedőktől, hogy figyelmesebben vezessenek. 2000 óta huszonegy közútkezelő hunyt el munkavégzés közben, többnyire az autósok miatt.
Új alagút épült
Hamarosan használatba vehetik az autósok az M85-ös út Sopront elkerülő szakaszát.
![...](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2024/07/2407_sopron_alagut.jpg)
Új alagút épült
Hamarosan használatba vehetik az autósok az M85-ös út Sopront elkerülő szakaszát.
Elektromos teherautóknak építenek töltőhálózatot
Az E.ON Csoport és a MAN a teherautók számára alkalmas töltőhálózatot alakít ki Európában.
![...](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2024/07/2407_elektromos_kamion.jpg)
Elektromos teherautóknak építenek töltőhálózatot
Az E.ON Csoport és a MAN a teherautók számára alkalmas töltőhálózatot alakít ki Európában.
Szlovákia is bevezeti a napi matricát
Augusztus elsejétől Szlovákiában is kapható 1 napos autópálya matrica. Az éves matrica megszűnik.
![...](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2020/06/m15.jpg)
Szlovákia is bevezeti a napi matricát
Augusztus elsejétől Szlovákiában is kapható 1 napos autópálya matrica. Az éves matrica megszűnik.
Könnyebben Ausztriába
Újabb gyorsforgalmi közúti kapcsolatot építenek ki Magyarország és Ausztria között.
![...](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2020/07/m4_autout.jpg)
Könnyebben Ausztriába
Újabb gyorsforgalmi közúti kapcsolatot építenek ki Magyarország és Ausztria között.
Teherautósok figyelmébe
Súlykorlátozást vezetnek be Jász-Nagykun-Szolnok vármegye északkeleti térségében.
![...](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2020/06/kamionok_varosban_resize.jpg)
Teherautósok figyelmébe
Súlykorlátozást vezetnek be Jász-Nagykun-Szolnok vármegye északkeleti térségében.
Kevesebbet törtük magunkat!
Elkészült a teljes autóparkra vetített kárgyakorisági statisztika a tavalyi évre. Tanulságos.
![...](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_balesetek_szeptember_1.jpg)
Kevesebbet törtük magunkat!
Elkészült a teljes autóparkra vetített kárgyakorisági statisztika a tavalyi évre. Tanulságos.
Élénk a használtautó-piac
Első fél éves rekordot állított fel a belföldi használtautó-piac.
![...](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2022/01/2201_hasznaltauto.jpg)
Élénk a használtautó-piac
Első fél éves rekordot állított fel a belföldi használtautó-piac.
Nőtt az eladott új autók száma az EU-ban
Júniusban emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban.
![...](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2024/07/2407_ujauto_szalon_telep_porsche_hungaria.jpg)
Nőtt az eladott új autók száma az EU-ban
Júniusban emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban.