Gyerekeket sodort el, majd segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről az ittas gázoló: vádat emeltek ellene.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntette és a segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki az ittasan vezetett autójával két gyermeket ütött el az úttesten, és a helyszínről anélkül hajtott el, hogy részükre segítséget nyújtott volna.
A vádirat szerint a férfi a személygépkocsiját 2020. július 22-én Vértesszőlősön ittas állapotban vezette. A férfi az enyhén balra kanyarodó útszakaszon haladt, ahol az úttest szélén, az út vonalvezetésével párhuzamosan egymás mellett elhelyezett székeken a két kiskorú sértett ült. A vádlott ittassága miatt a kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, emiatt a jármű a két széken ülő gyermeket elütötte. Az ütközés következtében az egyik gyermeknek nyolc napon belül gyógyuló zúzódásai, a másik gyermeknek nyolc napon belül gyógyuló zúzódásai mellett bal oldali felkarcsonttörése és jobb oldali alszárcsonttörése keletkezett. Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság a férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést, pénzbüntetést, és járművezetéstől eltiltást szabjon ki.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték
Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.
Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték
Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.