A rendőrség négy új telepített sebességmérőpontot alakít ki Budapesten.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere csütörtökön a Facebook-oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bejelentésére hivatkozva osztotta meg a hírt, amely szerint a rendőrség négy új sebességmérőt telepít a fővárosban. A főpolgármester a bejegyzéshez fűzött hozzászólásában osztotta meg az Infostart.hu oldal cikkét is, amelyből kiderül, hogy két fix sebességmérő készüléket terveznek a repülőtérre vezető gyorsforgalmi útra, egyet-egyet pedig a Weiss Manfréd útra, illetve a 6-os számú főútra. Balogh Ádám, a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője az Inforádiónak nyilatkozta ezt, közölve: a balesetek megelőzésére tett fellépés első lépéseként a BRFK négy traffibox kihelyezését kezdeményezte. Ezt a főpolgármester támogatta, és a Budapest Közút Zrt. közreműködésével oldják meg.
(Képünkön vidéki helyszínen telepített traffibox látható)
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.