2022. folyamán 135 új autóbusz állt forgalomba a fővárosi tömegközlekedésben.
Idén három évvel csökkent a BKV autóbusz-állományának az átlagéletkora 135 új Mercedes-Benz autóbusz forgalomba helyezésével. Kivontak a forgalomból mintegy 150 koros járművet, így már száz százalékban alacsonypadlós és klimatizált autóbuszok közlekednek Budapesten közforgalomban. A BKV Zrt. ismertette, hogy október és december között 135 új Mercedes-Benz gyártmányú autóbuszt helyeztek forgalomba. Ötven szóló és ötven csuklós autóbusz tartós bérlése, valamint 22 szóló és 13 csuklós jármű beszerzése történt meg. Közülük az elsőként fogalomba helyezett járművek mára csaknem 15 ezer kilométert futottak Budapest útjain, az utolsó autóbuszt pedig december 15-én vette át a BKV. A járműflotta frissítése mellett, fokozatosan, 152 korszerűtlen járművet vonnak ki a forgalomból. Így 2022. végére az autóbusz-állomány átlagéletkora a szeptember 30-ai állapothoz képest 13,9-ről 10,8 évre csökkent. További javulás várható a tavaszi időszakban, amikor véget ér a 3-as metróvonal rekonstrukciója és vele a metrószerelvények autóbuszos pótlása. Az így megszűnő teljesítményszükséglet miatt további korosabb típusoktól válhatnak meg, ami homogénebb, jól kezelhető és hatékonyabban karbantartható állományt eredményez, és ezáltal a teljes flotta több mint kétharmada Euro VI-os motorral rendelkezik majd.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.