Az első negyedévben 6,4 százalékkal több használtautó talált gazdára, mint a tavalyi év azonos időszakában.
Összesen 238 129 használt autó adásvétel történt az év első napjában, ez meghaladja a tavaly regisztrált 223 714 darabos értéket. Továbbra is az Opel, Volkswagen, Suzuki trió volt a legnépszerűbb 2025 elején, a legtöbb szerződést Budapesten kötötték. Az elmúlt év utolsó negyedéhez képest januártól márciusig nem volt olyan autókategória, amelyben ne élénkült volna nagyobb mértékben a vásárlók érdeklődése. Továbbra is a legkeresettebek a kombik, de a használtak között is erősen jön fel a SUV-ok népszerűsége. Tóth Péter, a Das WeltAuto használtautó értékesítő lánc szakértője szerint a piac élénkülésében szerepe van annak, hogy sokan a közép- és hosszú lejáratú állampapírokba fektettek, amelyek lejártak, és valószínűleg egy részük az így felszabadult pénzt autóra költötte.
A kínai autókkal kapcsolatban a szakértő elmondta, hogy ugyanolyan garanciális feltételekkel kaphatóak, mint a klasszikus márkák, de a használtautó piacon éppúgy egy-két év múlva jelenhetnek meg, mint egy ismertebb márka újonnan bevezetett típusa. A magyar piacon újnak számító kínai márkákból 3-4 év múlva jelenhet meg jelentősebb mennyiség a használtpiacon. Egyelőre a piac óvatosan bánik a kínai új típusokkal, tapasztalat hiányában az értékesésük még magasabb, a vásárlók még óvakodnak nagyobb összeget fizetni értük használtan, így elvárják a „diszkont” árat.
Így továbbra is a klasszikus márkák vezetik a magyar népszerűségi listát. A legtöbben Opelt, Volkswagent és Suzukit vásároltak használtan, de keresettek voltak a Ford, a BMW és a Toyota típusai is. A Škoda és az Audi is benne volt az első 10 legkeresettebb márkában. A Tesla 849 használt autó átírással a 28. helyen zárt. A legtöbb autócsere Budapesten és Pest Vármegyében történt, a legkevesebb autót pedig Nográd- és Tolna Vármegyében írták át.
Komoly hatással van a piacra az, hogy az új autók jelentős drágulása miatt a 3-4-5 éves kocsik a régebbieknél jóval értékőrzőbbek, és az az ügyfélkör, amely néhány éve még az ilyen életkorú autókat vette, ma már csak a jóval idősebbeket engedheti meg magának. Egyre több új elektromos típus kerül forgalomba, ez természetesen a régebbi elektromosok áraira is hatással van, ugyanakkor markáns árváltozás vagy kereslet élénkülés nem tapasztalható. A legtöbb ügyfél újabb elektromos autó támogatásra vár, amely felélénkítheti mind az új, mind pedig a használt elektromos autók értékesítését.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.