2023.06.16, 11:58
Torlódás várható Szerbia irányába

Erős forgalom várható a Csongrád-Csanád vármegyei határátkelőhelyeken.

A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt június második felétől erős forgalom várható a Csongrád-Csanád vármegyei határátkelőhelyeken – közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályának vezetője. Terbe Roland a rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a kormányhivatal közös sajtótájékoztatóján elmondta, hogy június második felétől július végéig kilépő irányba alakulhatnak ki torlódások, augusztus elejétől egészen szeptember végéig a belépő oldalon várható intenzívebb forgalom. A legkritikusabb időszaknak július utolsó és augusztus első két hete számít, amikor mindkét irányban lehetnek sorok – közölte az őrnagy.

Tavaly a három nyári hónapban a vármegye határátkelőhelyeit 5,2 millió utas és 1,6 millió jármű vette igénybe. A legforgalmasabb a röszkei autópálya-határátkelőhely, amelyet egy átlagos nyári napon 20 ezren használnak, ez a szám hétvégente 50 ezer fölé is nőhet. A rendőrség felkészült arra, hogy a hazai és a külföldi társhatóságokkal együtt teljes kapacitással üzemeltesse az átkelőket. A röszkei autópálya-átkelőn, amennyiben az egyik irányban jelentősen nagyobb a forgalom, változtatni tudnak a ki- és belépő sávok arányán. Így a röszkei közúti határátkelőhely egyirányúsításával együtt a normál kilenc helyett 15 sávon is tudják fogadni a kilépő utazókat.

A magyar utazóknak Terbe Roland azt tanácsolta, amennyiben tudják, utazásukat időzítsék hétfő és csütörtök közé, és használják a kisebb határátkelőhelyeket. A Szerbia felé tartók választhatják az ásotthalmi, röszkei közúti, a kübekházi vagy a tiszaszigeti közúti határátkelőhelyet, amelyek naponta 7 és 19 óra között vehető igénybe. Akik Romániába szeretnének utazni, használhatják a 24 órás nyitva tartással működő kiszombori vagy nagylaki közúti határátkelőhelyet.

Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága vámigazgatási referense elmondta, az utasforgalomban leggyakrabban a megengedett mennyiséget meghaladó jövedéki termék behozatala jelent problémát. Az unión kívülről a 17. életévüket betöltők közúton 40 szál cigarettát, illetve 4 liter bort, 16 liter sört és egy liter 22 százaléknál erősebb tömény szeszes italt vagy 2 liter ennél gyengébb likőrt hozhatnak – tudatta a sajtóreferens.

Az alezredes felhívta a figyelmet arra, hogy engedélyhez kötött a vadon élő növények és állatok védelméről szóló CITES-egyezmény alá tartozó fajok, illetve a belőlük készített termékek behozatala. A házi kedvencek – kutya, macska, vadászgörény – unión belüli szállításához pedig állatútlevelet kell kiváltani, a területileg illetékes hatósági állatorvosnál, az állatnak pedig rendelkeznie kell az azonosításához szükséges csippel. Az unión kívülre utazóknak a 10 ezer euró feletti készpénzt is be kell jelenteniük.

Borcsik Zoltán, a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának vezetője közölte, hogy 2019 végétől tilos utasforgalomban az unió területére harmadik országból növényt vagy növényi terméket behozni. Az előírás alól az Agrárminisztérium részleges felmentést adott, így öt kilogrammig – vagy egy darabig – behozható saját fogyasztásra szánt gyümölcs és zöldség, tilos azonban a növények, illetve növényi szaporítóanyagok magánimportja. Szintén tilos harmadik országból a növényvédő szerek, termelés növelő szerek behozatala, és ezek az uniós tagországok között sem szállíthatók engedély nélkül.

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

...
2025.01.30. 07:10

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.