2013.12.17, 19:38
Többen csatolnak!

A legfrissebb felmérés szerint az első ülésen tízből kilencen csatolnak: Legalacsonyabb az övhasználat lakott településen belül a hátsó üléseken. A gyermekek védettsége jelentősen nőtt, de még mindig minden tizedik gyermek védtelenül utazik a gépkocsiban.

Magyarországon 2013-ban is felmérték a passzív biztonsági eszközök használatának arányát. Az „Utas visszatartó berendezések használati arányának felmérése” c. tanulmányt – a 2013. májusi és júniusi helyszíni mérések alapján – Dr. Véssey Tamás igazságügyi műszaki szakértő készítette el, mellyel kapcsolatban Prof. Dr. Holló Péter részletesebb elemzést készített. Ezek az adatok szolgáltak cikkünk alapjául.

A passzív biztonsági rendszerek használati arányának felmérése Budapesten (a Margit körút Moszkva téri torkolatánál és a BAH csomópontnál), lakott területen kívüli főútvonalon  (70-es út 13-14 km közötti útkereszteződésénél), valamint autópályán egyaránt megtörtént.
 
A 2013. évi felmérés eredményei az alábbiak. 
 
Lakott területen kívül:
övhasználati arány: 85,36%
övhasználati arány elöl: 86,99%
övhasználati arány hátul: 62,37%
gyermeküléssel védett gyermek: 82,93%
felnőtt övvel védett gyermek: 7,32%
védtelen gyermek: 9,76%
 
Budapesten:
övhasználati arány: 84,08%
övhasználati arány elöl: 85,20%
övhasználati arány hátul: 60,94%
gyermeküléssel védett gyermek: 76,92%
felnőtt övvel védett gyermek: 3,85%
védtelen gyermek: 19,23%
 
Autópályán:
övhasználati arány: 88,25%
övhasználati arány elöl: 89,01%
övhasználati arány hátul: 75,19%
gyermeküléssel védett gyermek: 87,50%
felnőtt övvel védett gyermek: 6,25%
védtelen gyermek: 6,25%
 
Összesített adatok:
övhasználati arány: 86,01%
övhasználati arány elöl: 87,28%
övhasználati arány hátul: 97,83%
gyermeküléssel védett gyermek: 83,48%
felnőtt övvel védett gyermek: 46,09%
védtelen gyermek: 10,43%
 
A legfrissebb adatok alapján megállapítható, hogy az utasvédő eszközök használati aránya javult a 2012. évi felméréshez képest. Az átlagos övhasználati arány 86% körüli, ilyen magas még soha nem volt, amióta ilyen jellegű mérésekre került sor.
Hazánkban legtöbben a hosszabb utakon, különösen autópályán történő közlekedéskor csatolják be biztonsági öveiket, s a gyermeküléssel védett gyermekek száma is itt a legmagasabb. Ezzel szemben a passzív védettség szintje lakott területen belüli közlekedésnél a legalacsonyabb. A legalacsonyabb övhasználati hajlandóságot Budapesten, a hátsó üléseken mértek, ugyanakkor már itt is meghaladja a 60%-ot. (néhány éve még 50% alatt volt!) 
Átlagosan számítva a gyermekek valamivel több mint 10%-a utazik védtelenül, ami igen kedvező a korábbi évekhez képest. Ugyanakkor nehezen indokolható, miért nem gondoskodnak gyermekeik biztonságáról a felnőttek minden tizedik esetben (Budapesten minden ötödik esetben!).
Az előzőek alapján a 2001. óta mért trend kifejezetten biztató, ugyanakkor a hazai állapotok még nem érik el a fejlettebb közlekedésbiztonsággal rendelkező régebbi uniós tagállamok arányát. Ezekben az országokban ugyanis az övhasználat aránya 90-95 % között van, de a skandináv térségben és Németországban akár a 99 %-ot is eléri.
 
A bomba az oka

Lezárások lesznek pénteken Budapesten a XXI. kerületben a csepeli szabadkikötőben talált bomba hatástalanításának ideje alatt.

...
2024.12.19. 08:19

A bomba az oka

Lezárások lesznek pénteken Budapesten a XXI. kerületben a csepeli szabadkikötőben talált bomba hatástalanításának ideje alatt.

Adományt gyűjtöttek a budapesti rendőrök

Több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak a fővárosi rendőrök.

...
2024.12.18. 08:19

Adományt gyűjtöttek a budapesti rendőrök

Több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak a fővárosi rendőrök.

Dugókkal kezdik, de utána jobb lesz

Elindulhat Budapesten a Flórián téri felüljárók felújítása 2025-ben: aláírták a szerződést.

...
2024.12.16. 14:46

Dugókkal kezdik, de utána jobb lesz

Elindulhat Budapesten a Flórián téri felüljárók felújítása 2025-ben: aláírták a szerződést.

A legkapósabb elektromos cégautó

A kormány vállalati elektromosautó vásárlási támogató programjának jelenlegi éllovasa a több mint 17 millió forintos indulóáru Tesla Model Y. Sokat fognak velük dolgozni.

...
2024.12.16. 10:34

Olaszországban életbe léptek az új közlekedési szabályok

Kemény fellépést írnak elő az alkohol- és drogfogyasztás ellen, valamint szigorúbban büntetik a vezetés közbeni mobiltelefon-használatot az új olasz közlekedési szabályok, amelyek szombaton léptek életbe.

...
2024.12.15. 07:20

Ittas-, és drogos sofőröket szűrnek ki a forgalomból hétfőtől

A békésebb ünnepi felkészülésért a jövő héten az autósok fokozott rendőri ellenőrzésekkel találkozhatnak Európa szerte: a célkeresztben az ittas-, vagy bódult állapotban vezetők lesznek. A magyarországi utak sem kivételek.

...
2024.12.14. 09:02

Ónos eső várható szombaton a déli országrészben

A legfrissebb meteorológiai előrejelzések alapján "citromsárga veszélyjelzés" van érvényben a szombat hajnalban és kora reggel várható ónos esőzés miatt.

...
2024.12.13. 18:56

Az év végi biztosítóváltás mérlege

A tavalyinál több mint 6 százalékkal többen váltottak kötelező gépjármű-felelősségi biztosítást.

...
2024.12.10. 14:28

Az év végi biztosítóváltás mérlege

A tavalyinál több mint 6 százalékkal többen váltottak kötelező gépjármű-felelősségi biztosítást.