A közúti áruszállítást kiszolgáló elektromos töltőhálózat épül 70 millió eurós uniós támogatással több EU-tagországban.
Az E.ON Drive Infrastructure (EDRI), a Voltix és a GreenWay 70,3 millió euró uniós támogatással kezdheti meg Európa egyik legnagyobb megawattos töltőhálózatának kiépítését. A rendszer 2028-ra 55 helyszínen, köztük Magyarországon is, összesen 330 töltőponttal szolgálja majd ki a kontinens közúti áruszállítását. Az EDRI tájékoztatása szerint a legalább 1 megawatt teljesítményű töltőknek kulcsszerepük lesz az európai nehézgépjármű-flotta villamosításában. A megawattos töltési technológia az elektromos teherautók számára olyan töltési időt, hatótávot és üzemeltetési költségszintet tesz elérhetővé, amely alternatívává teszi ezeket a járműveket a dízelüzemű járművekkel szemben. Az építés ütemezése szerint 2028 őszéig Európa legfontosabb közlekedési folyosóin 330 nagy teljesítményű, legalább 1 megawatt kapacitású töltőpontot alakítanak ki. A hálózat 55 helyszínt érint Németországtól és Ausztriától kezdve Spanyolországon és Franciaországon át egészen Svédországig, Lengyelországig és Magyarországig. Minden állomáson legalább négy töltőpont működik majd, a szolgáltatás a nap 24 órájában elérhető lesz, egyszerű fizetési megoldásokkal és roamingtámogatással.
Az E.ON Grouphoz tartozó E.ON Drive Infrastructure jelenleg több mint 8300 nyilvános töltőpontot üzemeltet 11 európai országban, köztük Magyarországon is. A Voltix a VINCI Concessions vállalata, olyan nyilvános töltőállomásokat fejleszt, amelyek kifejezetten tehergépjárművek számára készülnek. A GreenWay 4802 elektromos töltőpontot üzemeltet több mint 1400 helyszínen Lengyelországban, Szlovákiában és Horvátországban.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.