Buszvezető ittassága miatt sérült meg egy utas Debrecenben.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Debreceni Járási Ügyészség súlyosabban minősülő ittas járművezetés miatt emelt vádat egy buszvezetővel szemben, aki belehajtott egy előtte álló autóba. A vádirat szerint a férfi 2022. december 5-én, délután, egy távolsági autóbuszt vezetett Debrecenben, négy utast szállítva. A járművezetés megkezdése előtt a férfi szeszes italt fogyasztott. Amikor egy útkereszteződéshez ért, nem tartott elegendő követési távolságot az előtte haladó autótól, és ittassága miatti figyelmetlenségében hátulról nekiütközött a forgalmi okokból lassító személyautó hátuljának, ami a lökés hatására nekiütközött az előtte szintén lassítva haladó kisbusz hátsó részének.
A baleset következtében az autóbuszon kapaszkodva álló és leszállni készülő idős asszony elesett, és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozása során megállapították, hogy az autóbusz vezetője ittasan ült kormány mögé, és emellett több közlekedési szabályt is megszegett. A Debreceni Járási Ügyészség a tettét beismerő elkövetőt súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja. Vádiratában indítványozta, hogy a Debreceni Járásbíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést, amelyben a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki és határozott időre tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. A rendőrség helyszínelése során készült fényképeken a balesetet okozó autóbusz és az előtte haladó, összetört autó látható.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.