2020.07.30, 14:02
Speciális gépeket vettek a kerékpárutak karbantartására

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kezelésébe tartozó több mint ezer kilométernyi kerékpárút üzemeltetését végző speciális gépparkját a tavalyi tizenöt után újabb öt járművel bővítette.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hivatalosan csütörtökön vette át az új speciálgépeit Sárbogárdon. Az ünnepélyes átadáson Tóth Péter az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára egy 2018-as felmérést említett meg, amely szerint az emberek akkor hajlandók leginkább áttérni a kerékpáros közlekedésre, ha megfelelő színvonalú infrastruktúra áll rendelkezésre. Tóth Péter közölte, hogy a kormány évi egymilliárd forintot ad a társaságnak a kerékpárutak karbantartására, ebből vásárolták az öt új gépet. Emlékeztetett arra, hogy korábban az önkormányzatok tartották karban a hozzájuk tartozó kerékpárutakat, ám mindegyik más színvonalon végezte el a feladatot, ezért 2018 óta a törzshálózat és a főutak mentén lévő kerékpárutakat a Magyar Közút egységesen végzi.
Mikesz Csaba a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy az öt gép és a hozzá tartozó különböző adapterek nettó 180 millió forintba kerültek. A korábbi tizenöt és a most átadott öt járművel az év minden szakában képesek az összes feladatot elvégezni a fenntartásukban lévő valamennyi útszakaszon. A sajtóanyag szerint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyílt közbeszerzési eljárás során kiválasztott beszállítótól, a KITE Zrt.-től vásárolta meg a speciális kommunális kistraktorokat a hozzá tartozó, a kerékpárutaknál alkalmazható speciális adapterekkel. A gépeket és adaptereiket kaszálási, hóeltakarítási, síkosság-mentesítési és burkolatseprési munkákhoz fogják használni a szakemberek. A munkagépek a társaság szombathelyi, szentesi, kápolnásnyéki, tapolcai és makói mérnökségeire kerülnek majd.

 

Jön az utánpótlás

30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.

...
2026.04.10. 12:56

Jön az utánpótlás

30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.

Húsvéti ittas vezetők Budapesten

A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.

...
2026.04.08. 08:14

Húsvéti ittas vezetők Budapesten

A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.

Forgalomkorlátozások és járatmódosítások

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.

...
2026.04.04. 08:33

Forgalomkorlátozások és járatmódosítások

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.

Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától

Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.

...
2026.04.03. 08:59

Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától

Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.

Új rendőrautók érkeztek

Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.

...
2026.04.02. 16:33

Új rendőrautók érkeztek

Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.

Nagy emelés után lassú csökkenés

Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.

...
2026.04.02. 06:05

Nagy emelés után lassú csökkenés

Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.

Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!

Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!

...
2026.04.01. 19:30

Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!

Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!

Részben megengedett a mozgás a kamionoknak Húsvétkor

Az ünnepek alatti kamionstopot részlegesen feloldják.

...
2026.04.01. 09:26

Részben megengedett a mozgás a kamionoknak Húsvétkor

Az ünnepek alatti kamionstopot részlegesen feloldják.