2021.03.19, 16:40
Ismét balesetet okozott a szembehajtás

Péntekre virradó éjszaka Szeged közelében egy bolgár autós forgalommal szembe hajtott fel az M5 autópályára. Tömegbalesetet okozott, hét autó ütközött.

Egy bolgár BMW ment szembe a péntekre virrradó éjszaka és okozott balesetet. Hét autó ütközött össze, személyi sérülés szerencsére nem történt – az esetet ábrázolja a fenti MTI fotó. A szembehajtásból évente több is szokott történni, de nem mindig jár balesettel. Gyakorta a közlekedők bejelentésére reagálva a rendőrségnek van ideje és módja kivezetni a helytelenben járó sofőrt, akit természetesen nem dícsérnek meg a tettéért. Tavaly ősszel a 8-as úton állítottak meg a rendőrök a forgalommal szembe hajtó autóst. 2020 nyarán is történt hasonló eset, akkor a zárt pályás útra a forgalommal szemben felhajtó férfit őrizetbe is vették a rendőrök – a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 63 éves férfit közúti veszélyeztetés, valamint háromrendbeli ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt vettek akkor őrizetbe .

Szinte csoda, hogy viszonylag kevés a szembehajtásból adódó baleset, hiszen igen magas a kockázata. A szembehajtók a szabályosan közlekedő utazók életét és testi épségét veszélyeztetik. Az ORFK Rendészeti Főigazgatóság és az Innovációs és Technológiai Minisztérium Közúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály szakemberei tavaly négy évre visszamenőleg gyűjtötték össze a szembehajtásos eseteket, és dolgozták fel a helyzetjellemzőket. A cél az volt, hogy ellenőrizzék vannak-e összefüggések az esetek között, létezik-e valamiféle szabályszerűség, amelyből kiindulva fokozható a biztonság az útjainkon – az esetjellemzők vizsgálatát a Magyar Közúthoz eljuttatták. A legjobb lenne teljesen kizárhatóvá tenni az ilyen eseteket, de legalább megérteni a miérteket, és ahol lehetőség van rá, ott tenni ellenük.

A kutatás szerint a megfigyelt négy évben (2016-2019) 43 olyan szembehajtásos eset történt, amelyek a rendőrség tudomására jutottak. Első megközelítésben jellemzően az éjszakai órákban történtek ezek az esetek, amelyek közel 30 százalékában a szabálytalanságot elkövető autósok egyszerűen útiránytévesztés miatt „visszafordultak” az útszakaszon. Másik 25 százalék a felhajtónál tévesztette el a helyes útvonalat, és tévesen a lehajtón hajtott fel az ellenirányú forgalmú pályatestre. A téves pályatesthasználat okai között szerepel a terelésből való téves kihajtás is.

Szembehajtas
Felhajtó helyett lehajtót választó autós

Az összes gyorsforgalmi út közül (amelyeken osztottpályásak lévén előfordulhatnak a szembehajtások) a legtöbb eset az M6 autópályán történt, mindegyik a Tolna megyei szakaszon. Szerencsére egyik téves felhajtásból sem történt baleset. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szintén magasabb az esetszám (M3-as), itt az összes esetben megállították a szembehajtót a rendőrök.

Kábítószer hatása alatt elkövetett szabálysértés gyanúja összesen négy esetben merült fel, ezek mind Pest megyében fordultak elő. Alkoholos befolyásoltság hat esetben merült fel, ebből két esetben együtt a kábítószer fogyasztás gyanújával. Szándékosság gyanúja egy esetben sem merült fel, viszont a helyismeret hiánya annál többször.

Téves navigáció egy esetben sem volt hivatkozási alap – tehát olyan eset nem történt, hogy a jármű navigációs rendszere, vagy a vezető személyes navigációs eszköze hibásan vezette volna fel az autóst a szembeforgalomba (a sajtóban tévesen megjelent, hogy Szolnok megyében, az M44 autóúton történt ebből adódóan baleset). A forgalommal szemben felhajtások többségében személyautóval hibáztak. A tévedő sofőrök java része férfi, 7 esetben vezette nő a járművet. Kilenc esetben külföldi volt a sofőr. Az esetek több, mint 35 százalékában idős korú volt a járművezető.

A legnagyobb megtett távolság a forgalommal szemben a vizsgált 4 évben 100 km (M5), a második legtöbb 68 km (M0-ás körgyűrűn), a harmadik legtöbb 34,5 km(M1), a negyedik 14 km (M7), az ötödik 7 km (M3). A lehosszabb távot egy 27 éves, a gyanú szerint kábítószeres hatás alatt álló magyar nő tette meg az M5-ösön. A második ebben a sorban egy román nő, a harmadik legtöbbet helytelenben autózó egy szlovák férfi volt, a negyedik egy 75 éves magyar néni, akit aznap minősített vezetésre alkalmatlannak az orvosi felülvizsgálat. Az ötödik egy kábítószer fogyasztással gyanúsított magyar 27 éves férfi.

A téves felhajtások-, illetve útpálya használat miatt személyi sérüléses baleset 10 történt a rendelkezésre álló adatok alapján. Vas megyében két bejelentés történt az érintett időszakban, amelyekből csak vizsgálat lett, mivel a rendőrök érkezésére a tévedő járművezetők már elhagyták az ellenirányú útpályát.

A 2020. szeptemberi eset videója, amelyet egy autós utasai vettek fel:

Mikor azt gondolnád, csak "városi legenda"… 😱😱😱Balcsi felé a 8-ason… ma reggel ☠

Közzétette: Attila Palcsó – 2020. szeptember 12., szombat

A cikk elején említett  2020. nyári esetet rögzítette egy autós fedélzeti kamerája:

Buszok útdíjának a változása

Az általános rendezőelvtől eltérően az autóbuszoknál az infrastruktúra-díj megállapítása nem a gépjármű tengelyszáma, hanem a műszakilag megállapított legnagyobb össztömege alapján számítandó.

...
2024.03.29. 15:18

Buszok útdíjának a változása

Az általános rendezőelvtől eltérően az autóbuszoknál az infrastruktúra-díj megállapítása nem a gépjármű tengelyszáma, hanem a műszakilag megállapított legnagyobb össztömege alapján számítandó.

Húsvétkor is mindenkit hazavárnak

A húsvéti ünnepek alatt az ország területén jelentős forgalomnövekedésre kell számítani. Érdemes erre felkészülni.

...
2024.03.29. 06:43

Húsvétkor is mindenkit hazavárnak

A húsvéti ünnepek alatt az ország területén jelentős forgalomnövekedésre kell számítani. Érdemes erre felkészülni.

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

...
2024.03.28. 19:11

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

...
2024.03.28. 08:10

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

...
2024.03.27. 15:22

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

...
2024.03.27. 12:36

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

...
2024.03.27. 07:12

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

...
2024.03.26. 10:04

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.