Halálos balesetet okozott a kanyarodni kívánó álló autóba fékezés nélkül belerohanó sofőr.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető a Kiskőrös és Akasztó közötti országúton fékezés nélkül belerohant az előtte balra kanyarodási szándék miatt várakozó és indexelő autóba, amelynek utasa a balesetben elhunyt. A vádirat szerint a kiskunhalasi férfi alig egy éve rendelkezett jogosítvánnyal, amikor 2021. november 29-én, az 53. számú főúton Kiskőrös és Akasztó között, jó látási viszonyok mellett 90-95 km/óra sebességgel közlekedett a nedves, töredezett aszfaltfelületű, egyenes útszakaszon.
A férfi egy útkereszteződéshez érve – mivel nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően vezette a járművet – hátulról fékezés nélkül nekiütközött az előtte balra kanyarodás miatt várakozó, irányjelzést használó személyautónak. Az ütközés hatására az álló autó jobbra kipördült és az útpadkára sodródva állt meg. A vádlott járműve az ütközés következtében áttért a másik forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött egy szemből jövő és a baleset elhárítása érdekében fékező személyautóval. A baleset következtében a balra kanyarodás miatt álló jármű jobb első ülésen ülő utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházi ellátás ellenére két nap múlva életét vesztette. A szemből jövő szintén vétlen autó sofőrje nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a kiskunhalasi sofőrt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. Bűnösségéről a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.