2023.06.15, 12:17
Pénteken zűrös lesz a Hősök tere környéke

Budapesten változik a forgalmi rend péntek éjszaka a Hősök terén és környékén.

Péntek éjjel rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani a Hősök terén és környékén – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Június 16-án, pénteken 20 órától szombat hajnali 4 óráig “A Mozgás éjszakája” rendezvényt tartják a Hősök terén és a Városligetben, ezért több lezárásra kell számítaniuk a közlekedőknek. A rendezvény miatt lezárják pénteken 21 órától másnap 6 óráig a Kós Károly sétányt és a Hősök terét körben; pénteken 21 órától várhatóan éjfélig a Dózsa György utat a Damjanich utca és a Szondi utca között, az Andrássy utat a Hősök tere és az Oktogon között, valamint a Hermina út Ajtósi Dürer sor felé vezető oldalát.

Kerékpáros vonulás várható szombat hajnali negyed 1-től 2 óráig, ezért a nagyobb csomópontokon néhány perces lezárásra kell számítani, a keresztirányú forgalmat szakaszosan átengedik. A kerékpárosok útvonala: Hősök tere-Dózsa György út-Podmaniczky utca-Ferdinánd híd-Váci út-Nyugati téri felüljáró-Bajcsy-Zsilinszky út-József Attila utca-Apáczai Csere János utca-Pesti alsó rakpart-Közraktár utca- Petőfi híd – Goldmann György tér – Valdemar és Nina Langlet rakpart – Raul Wallenberg rakpart -Döbrentei tér-Döbrentei utca-Lánchíd utca-Clark Ádám tér-Lánchíd-Széchenyi István tér-Pesti alsó rakpart-Jászai Mari tér-Margit híd-Margitsziget-Árpád híd-Népfürdő utca-Dráva utca-Dózsa György út-Hősök tere. A közösségi közlekedés változásai érintik a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as, 105-ös, a 210-es és a 979A autóbusz, valamint a 70-es, 72-es és a 74-es trolibusz közlekedését.

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

...
2025.01.30. 07:10

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.