Ónos eső miatt adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat vasárnapra.
Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Zala, Somogy és Baranya vármegye területére vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat. A Dunántúlon az éjszaka második felében nyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezik, amely vasárnap fokozatosan kelet felé helyeződik, és estére le is vonul. Míg az északkeleti, északi országrészben főként havazás várható, addig délebbre egyre inkább a havas eső, eső válik jellemzővé, de elsősorban a hajnali, kora délelőtti órákban a Dunántúlon, annak is elsősorban a déli és nyugati felében átmeneti ónos eső is valószínű.
A Kárpát-medence időjárását okklúziós frontok határozzák meg a következő 36 órában, főként a vasárnap érkező okozhat kiadósabb csapadékot. A szél elsősorban az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg időnként, amely a magasabban fekvő helyeken hordhatja majd a friss havat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntőrészt 0 és -5 fok között alakul, de a hófödte, átmenetileg derült részeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Így az utakon számítani kell felfagyás veszélyére. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában -1 és +3 fok között várható, de a Nyugat-Dunántúlon enyhébb lehet az idő, Sopronban akár +7 fokig is felmelegedhet a levegő.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.