Nem a legjobb az időzítés, de az út kezelője szerint halaszthatatlan munkák várnak rájuk.
Több helyen végeznek majd felújítást az M7 autópályán a Budapest felé vezető oldalon. A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. úgy tervezte, hogy a vakáció ideje alatt nem végeznek felújítási feladatokat Budapest és a Balaton (Balatonvilágos) között az M7-es autópályán. Azonban az útburkolat állapota más ütemet diktált. A vállalat tájékoztatása szerint igyekeznek a legkisebb fennakadást okozni a forgalom számára, ezért csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére, és ezt is a forgalmi szempontból kevésbé terhelt napokon teszik. A tájékoztatásuk szerint kedd és péntek között lesznek terelések júniusban és júliusban. A Budapest felé tartó oldalon, Székesfehérvár és az M0-ás autóút közötti szakaszon dolgoznak majd, ahol a munka mellett két sávon biztosított lesz a folyamatos haladás. Pihenőhelyen, csomóponti ágon is végeznek majd felújítást. A java az őszre marad, akkor a Balaton felé tartó oldalon is felújítanak.
Az MKIF ismertetője szerint az M7-es autópálya Érd és Székesfehérvár közötti szakaszán az aszfaltburkolat átlagéletkora meghaladja a 15 évet. Az utóbbi időben a pálya ezen szakaszának állapota több helyen is gyorsan romlott. Ezért ezen az 54 kilométeres autópálya-szakaszon a nyári időszakban, legalább 8 kilométer sávhosszban cserélik ki a tönkrement burkolatot.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.