Motoros közlekedésbiztonsági napot rendez június 25-én a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. a Hungaroringre.
A humdamotosafety.hu oldalon június 11-től lehet jelentkezni a HUMDA motoros rendezvényére, amelynek a fővédnöke Palkovics László, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos, innovációs és technológiai miniszter. A rendezvényen négyszer egy-egy órás gyakorlati tréningen és kétszer egy órás elméleti előadáson vehetnek részt a jelentkezők, akik a gyakorlati helyszíneken instruktorok segítségével gyakorolhatják a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését. Az elméleti előadásokon pedig a közúti elsősegélynyújtásról, az ittas vezetés hatásairól és a motorkerékpáros balesetek tapasztalatairól is szó esik.
A rendezvényen való részvétel feltétele a megfelelő nyilatkozatok kitöltése és a koronavírus-járvánnyal összefüggő aktuális védekezési előírások betartása. Közleményében Palkovics László elmondta, hogy a kormány kiemelt célja a közlekedés biztonságosabbá tétele, amelynek fontos eleme a motoros balesetek számának csökkentése is. Ennek érdekében márciustól megújultak a képzési és vizsgakövetelmények, az évente levizsgázó 15-20 ezer motoros naprakész, a gyakorlatban jól hasznosítható tudásra tehet így szert. A motoros közlekedésbiztonsági napon a balesetek jelentős részét okozó, összetettebb manővereket élesben is gyakorolhatják a résztvevők.
A HUMDA-t az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) alapította, a társaság a tárca 100 százalékos tulajdonában van. Az ügynökség a szektor szereplőit összefogva és velük szoros együttműködésben részt vesz a hazai autó- és motorsportszakma koordinálásában, emellett közreműködik a hazai közlekedéskultúra és közlekedésbiztonság fejlesztésében. Az ORFK-OBB a HUMDA szakmai partnere.
Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.
Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban
Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban
Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.
Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet
Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.

Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet
Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.
Az új KRESZ és a kerékpározás
A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.

Az új KRESZ és a kerékpározás
A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.
Indul a Tour de Hongrie
Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.

Indul a Tour de Hongrie
Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.
Budapesti buszsávellenőrzés eredménye
Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.

Budapesti buszsávellenőrzés eredménye
Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.
Formálódnak az új KRESZ keretei
Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.

Formálódnak az új KRESZ keretei
Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.
Hétvégi Budapest
Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban.

Hétvégi Budapest
Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban.