2021.08.25, 17:56
MikroMobilitási Pontok Budapesten

Rákapcsol a főváros, és elkezdi kiépíteni a rollerparkolókat, hivatalos nevükön a mikroMobilitási Pontokat.

Budapesten, indulásként a belvárosban belendül a mikroMobilitási Pontok telepítése. A belső kerületek kijelölt területein kellő sűrűségben, 100-150 méterenként helyeznek el kerékpártámaszokat és alakítanak ki az e-rollerek tárolására szolgáló területeket. Az új rendszer célja, hogy megszűnjön a városban jelenlévő rollerkáosz.

Az elképzelés szerint a szolgáltatókkal történő megállapodásokat követően csak ezeken a mikroMobilitási Pontokon lehet majd letenni a megosztott e-rollereket és kerékpárokat, de természetesen lehetőség lesz itt saját tulajdonú kerékpárok, rollerek biztonságos lerögzítésére is. Ehhez az első lépés a mikroMobilitási Pontok telepítése, ami párhuzamosan történik a kizárólag lakossági parkolóhelyek kialakításával. Elsőként, ahogy a kizárólag lakossági parkolóhelyek esetében is, a mikroMobilitási Pontok is Belső-Terézvárosban jelennek meg. A szolgáltatókkal való megállapodások megkötése ezt követően a következő hónapokban feladata lesz.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

...
2026.08.26. 10:42

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték

Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.

...
2026.08.25. 08:51

Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték

Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.