118 Maserati, 39 Bentley, 29 Ferrari, 6 Rolls-Royce és 4 Lamborghini is gazdát cserélt 2020-ban Magyarországon. Nem ezek voltak a legnépszerűbbek, legfeljebb a legkívántabbak.
Hosszú idő után először csökkent a gépjármű átírások száma Magyarországon a Datahouse adatai alapján. 2020 folyamán 779 940 autó cserélt gazdát, ez 3,5 százalékos visszaesést jelent 2019-hez képest. A használt autók adás-vétele számszerűen 2012-óta folyamatosan nőtt, évről évre egyre többen vásároltak másodkézből gépjárművet. A piac 2019-ben érte el a csúcsát, akkor 808 360 adtak-vettek az emberek. Az előzetes prognózisok alapján a növekedés 2020-ban is folytatódott volna, azonban a koronavírus megjelenése a használtautó piacot is befolyásolta.
A visszaesés mégsem volt akkora, mint az újautópiacon, talán azért is, mert az utóbbiról kiszorult vásárlók is a használtak között keresték meg a megvásárlandó autót. Az adás-vételek száma leginkább a tavaszi hónapokban mérséklődött, valamint a koronavírus második hullámának köszönhetően az utolsó három hónapban. Az év maradék részében azonban a 2019-ben mért időazonos számokat jelentősen felülmúlták a vásárlások. Minthogy az új-, és az újszerű autók piaci utánpótlás csökkent, így országosan az autók átlagéletkora nem javult, továbbra is 14,4 körüli. A statisztika szerint 74,4 százalékban 10 évnél idősebb kocsik cserélnek gazdát.
A legkeresettebb kategóriák rangsora nem változott tavaly sem. A legtöbben alsó-középkategóriájú (29,3 százalékos piaci részesedés) gépkocsit kerestek, ezeket a kisautók (22,7 százalék) követték, majd a felső-középkategóriás modellek (15,3 százalék). A legnagyobb számban Budapesten, Pest megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vásároltak használt autót. A legkisebb piaci mozgást Tolna és Nógrád megyében detektálták.
A márkák sorrendje megszokott képet mutat: 2020-ben az Opel (12,23 százalékos piaci részesedés) és a Volkswagen (10,19 százalékos piaci részesedés) volt a két legkeresettebb márka, a harmadik a Suzuki volt (8,95 százalékos piaci részesedés). A típusok rangsorában az Opel Astra, a Suzuki Swift és a Ford Focus zárt az élen, közvetlenül utánuk végzett a Volkswagen Golf és a Volkswagen Passat, továbbá a legjobb tízben zárt a Škoda Octavia és a Volkswagen Polo is. A luxusautók piacán legtöbben Porsche modelleket választottak, összesen 1167 példányt írtak át az illetékes hatóságok.
Tovább tart az e-autó pályázat
Meghosszabbítja az Energiaügyi Minisztérium az elektromos autókra kiírt pályázatát.

Tovább tart az e-autó pályázat
Meghosszabbítja az Energiaügyi Minisztérium az elektromos autókra kiírt pályázatát.
Vasárnapi óraátállítás
Vasárnap lép életbe a nyári időszámítás, előre kell állítani az órákat.

Vasárnapi óraátállítás
Vasárnap lép életbe a nyári időszámítás, előre kell állítani az órákat.
Céges elektromosok
A pályázási határidő lejártának közeledtére több vállalkozás döntött az elektromos autó vásárlási támogatási lehetőség kihasználása mellett.

Céges elektromosok
A pályázási határidő lejártának közeledtére több vállalkozás döntött az elektromos autó vásárlási támogatási lehetőség kihasználása mellett.
Fővárosi hétvégi terelések
Futóverseny miatt útlezárások lesznek vasárnap Budán.

Fővárosi hétvégi terelések
Futóverseny miatt útlezárások lesznek vasárnap Budán.
Hamarosan lejár a határidő
290 ezren befizették a gépjárműadót, amelyet április 15-ig lehet rendezni.

Hamarosan lejár a határidő
290 ezren befizették a gépjárműadót, amelyet április 15-ig lehet rendezni.
Autópályán Boszniába
Júniusig elkészül a Budapest és Eszék közötti utolsó autópályaszakasz is.

Autópályán Boszniába
Júniusig elkészül a Budapest és Eszék közötti utolsó autópályaszakasz is.
Gyakorivá váltak a vasúti ájáróban történő balesetek
A MÁV felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt heti tiszaeszlári az ötödik halálos vasúti átjárós baleset az idén.

Gyakorivá váltak a vasúti ájáróban történő balesetek
A MÁV felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt heti tiszaeszlári az ötödik halálos vasúti átjárós baleset az idén.
Nem csatoltak, rosszul jártak
A kisebbik baj, ha valaki nem csatolja be a biztonsági övét és ezért megbünteti a rendőr. A nagyobb baj, ha balesetet szenved, és megsérül miatta.

Nem csatoltak, rosszul jártak
A kisebbik baj, ha valaki nem csatolja be a biztonsági övét és ezért megbünteti a rendőr. A nagyobb baj, ha balesetet szenved, és megsérül miatta.