Befejeződött a felújítás első üteme a Hungaroringen.
A Forma-1-es Magyar Nagydíjnak otthont adó létesítmény honlapja szerint az utóbbi bő öt hónapban a versenygépek helyett a munkagépek jutottak főszerephez. A munkások nagy tempót diktáltak annak érdekében, hogy a július 21-én sorra kerülő F1-es futamra érkezők lássák: elkezdődött a 2026-ig tartó rekonstrukció. A határidők betartása miatt sokszor napi 24 órában dolgoztak, egyszerre 400-500 fő dolgozott a területen, összesen pedig 1500 embernek adott munkát a felújítás. Négy toronydaru és öt autódaru dolgozott, összesen 390 kilométernyi vezetéket és 3200 tonna betonacélt építettek be, és 1674 köbméter előregyártott vasbeton szerkezetet, valamint 32 ezer köbméter betont használtak fel. Megmozgattak 170 ezer köbméter földet, elkészült a lelátó mögötti rendezvénytér összes támfala, amely összesen 450 méter hosszú, és megépült az új lépcső, amely a nézőtérhez vezet. Az alsó depóterületen elbontották az épületeket, majd megépült az új 8000 négyzetméteres paddock. Emellett elkészült a végleges közműhálózat jelentős része, valamint nagy területen látványos kertépítési munkák is zajlottak. A világbajnoki sorozat legkisebb depójának a kiszélesítése is megtörtént, szerkezetkész a két alagút, visszaaszfaltozták a célegyenest, és a lelátó mögötti területen is látványos a változás. Nincs félbehagyott épület vagy építkezés a területen, ami a televízióközvetítés miatt volt nagyon fontos. A pálya felújítása a Magyar Nagydíj után folytatódik.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.