2022.12.10, 17:20
Megjön a rosszidő

Hófúvásra és téliesebb útviszonyokra figyelmeztet a Magyar Közút.

Az időjárási előrejelzések alapján a téli szezon első országos havazására lehet számítani a hétvégén: adta ki a figyelmeztetését a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A társaság tájékoztatása szerint minden rendelkezésükre álló eszközt bevetnek majd a következő napokban, ahol lehet, ott előszórási, preventív sószórási munkákat is végeznek. Ugyanakkor a folyamatos munkavégzésük mellett az intenzív havazás esetén időszakosan téli útviszonyokra is fel kell készülniük az autósoknak, főleg Észak-Dunántúlon és a Bodrogközben, ahol a 70-75 kilométer/órás széllökések már a szombat esti órákban is hófúvást eredményezhetnek.

A közútkezelő ezért arra kér mindenkit, hogy a következő napokban még utazás előtt tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról és csak a téli közlekedésre alkalmas járművel induljanak útnak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délutáni előrejelzése alapján éjfélig az Alpokalján, a Bakonyban, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, majd vasárnap már másutt is egyre többfelé válthat havazásba az eső, ugyanakkor a váltást követően a legtöbb helyen gyorsan gyengül, vagy megszűnik a csapadék a vasárnap déli órákig. Vastagabb hótakaró kialakulására főként az Alpokalja, a Dunántúli- valamint az Északi-középhegység magasabb részein lehet számítani. A nyugati, valamint az északkeleti tájakon 1-6 centiméteres hóréteg is kialakulhat, vasárnap este pedig az Ózd-Békéscsaba vonal mentén hullhat 1-5 centiméternyi friss hó.

A Magyar Közút szakemberei a hófúvásban várhatóan érintett megyékben már pénteken előkészítettek valamennyi hómarót és még a havazás előtt megelőzésképpen síkosságmentesítő anyagokat is kijuttatnak az országos utakra, hogy megakadályozzák a friss hó azonnali letapadását a burkolatra. Ezt nehezítheti, hogy gyakorlatilag mindenhol intenzív esőzésből vált majd át havazásba az időjárás, így az előzetesen kijuttatott anyagokat lemoshatja az eső.

A szükséges esetekben a síkosságmentesítési munkákon kívül a hóeltakarítási munkákat is ütemezetten elvégzik az országos közutakon. Emlékeztettek: a belterületi utak többsége önkormányzati kezelésben van, az autópályák döntő többségét pedig koncessziós társaságok üzemeltetik. A munkagépek 80 mérnökségi telephelyről indulnak el a 31 ezer kilométeres közúthálózatra és a több mint 3000 településen átvezető szakaszokra, így egy-egy munkagép teljes fordulóköre a beavatkozás jellegétől, az időjárási és forgalmi helyzettől, valamint a terepviszonyoktól függően 2-4 órát is igénybe vehet.

Az erős szél miatt kialakuló hófúvással érintett területeken ugyanakkor hatékonyan csak a szél elállta után tudnak beavatkozni, de addig is mindent megtesznek az utak járhatóságáért. Mint írták, hófúvás esetén hiába takarítják le a burkolatról a havat a gépek, azt a viharos széllökések visszahordhatják, egy idő után még olyan szakaszokon is, ahol hófogó rácsok vannak. A Magyar Közút a közlekedők együttműködését is kérik: vezessenek lassabban, óvatosan, az évszaknak megfelelően, csak megfelelően felkészített, átvizsgált és téli gumival felszerelt járművekkel induljanak el, a nehéz tehergépjárművekkel közlekedők pedig ha tehetik, várják meg az intenzívebb havazás végét, mert ha egy hegyvidéki szakaszon, akárcsak latyakos úton is megtorpannak és nem tudnak tovább haladni, a mögöttük feltorlódott forgalomban kell várakoznia a közutas munkagépeknek is.

Obb 30ev 2

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

...
2025.01.30. 07:10

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.