2023.02.22, 09:33
Még több bringát Budapestnek

A tervek szerint idén is folyamatosan fejlesztik a Mol Bubi közbringarendszert.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ez évben is tervezi a Mol Bubi közbringarendszer fejlesztését. Céljuk, hogy a közbringa-szolgáltatás minél szélesebb körben váljon elérhetővé, ezért újabb helyszíneken lehet kerékpárokat felvenni és letenni. A főváros két újabb pontján, a VI. kerületben a Nagymező utca és a Zichy Jenő utca sarkán, valamint a VIII. kerületben az Orczy téren is kiépítettek egy-egy gyűjtőállomást. Új a Terézvárosban átadott négy gyűjtőpont is, valamint a megújult Blaha Lujza téren is két állomás várja a felhasználókat. A BKK emlékeztetett, hogy a Mol Bubi eszközparkja jelentősen nőtt a 2021-es megújulása óta és dinamikusan bővült a közbringra-rendszer szolgáltatási területe: jelenleg összesen 180 gyűjtőállomáson lehet felvenni és leadni a kerékpárokat. Tavaly 500 új Mol Bubi biciklit állítottak forgalomba, legutóbb október elején 200 új kerékpárral nőtt az állomány. Jelenleg 2060 közbringa áll az ügyfelek rendelkezésére.  A BKK közölte, a közbringarendszer a felhasználóbarát applikációnak, a könnyű regisztrációnak és a megújult kerékpároknak köszönhetően a 2021 májusi megújulása óta sorra döntötte a rekordokat: 2023 februárjában átlépték a 4,4 milliós utazásszámot. A Mol Bubi napi használati csúcsa 2021 decemberében 3531 volt, egy évvel később már 7117 volt a legmagasabb napi szám. Idén is komoly emelkedés volt megfigyelhető: tavaly januárban 3493, idén az első hónap leginkább kihasznált napján már 6009 alkalommal vették igénybe a közbringákat az emberek.

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

...
2025.01.30. 07:10

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.