2025.10.05, 08:54
Még tart a hadgyakorlat

Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlat hatodik hetében is katonai csapatmozgásokra kell számítani a közutakon.

A szeptember 1-jén kezdődött Adaptive Hussars 2025 hadgyakorlat hatodik hetében is megnövekedett közúti katonai jármű forgalomra kell számítani. A Honvédelmi Minisztérium (HM) tájékoztatása szerint az alakulatok visszacsoportosítása történik október 5. és 11. között. A Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár eszközei miatt október 5-én, vasárnap, az esti órákban a vasúti visszacsoportosítást követően harcjárművekből álló menetoszlopok közlekedésére kell számítani a Hódmezővásárhely vasútállomás – 472. számú elkerülő út – Hódmezővásárhely laktanya útvonalon. Október 9-én, csütörtökön a nappali órákban az MH Klapka György 1. Páncélosdandár harcjárművekkel hajt végre menetet Hajdúhadház-Mezőkövesd-Tata útvonalon, a 354-es számú út, az M3-as autópálya, az M0-ás autóút és az M1-es autópálya érintésével. A dandár technikai eszközeinek egy részét október 10-én és 11-én vasúton szállítják vissza Hajmáskér-Budapest-Tata útvonalon.

A katonai járművek közlekedése miatt fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre van szükség az érintett útvonalakon. A járművek, konvojok mérete és haladási módja eltérhet a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól, ezért a Magyar Honvédség kéri a közlekedők együttműködését. A katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.

Marad az év végéig a pótdíj megváltó 2025-ös éves matrica

December 1-től már csak a a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónál (NÚSZ) lehet 2025-ös éves országos autópálya-matricát vásárolni.

...
2025.11.27. 16:13

Marad az év végéig a pótdíj megváltó 2025-ös éves matrica

December 1-től már csak a a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónál (NÚSZ) lehet 2025-ös éves országos autópálya-matricát vásárolni.

Az egyhetes fokozott közúti ellenőrzés eredményei

A múlt heti ROADPOL akció során 1948 esetben találtak szabálytalanságot a megállított nehéz tehergépkocsik és buszok ellenőrzésekor a hatóságok.

...
2025.11.26. 16:07

Az egyhetes fokozott közúti ellenőrzés eredményei

A múlt heti ROADPOL akció során 1948 esetben találtak szabálytalanságot a megállított nehéz tehergépkocsik és buszok ellenőrzésekor a hatóságok.

Elektromos kamionoknak épül

A közúti áruszállítást kiszolgáló elektromos töltőhálózat épül 70 millió eurós uniós támogatással több EU-tagországban.

...
2025.11.26. 14:27

Elektromos kamionoknak épül

A közúti áruszállítást kiszolgáló elektromos töltőhálózat épül 70 millió eurós uniós támogatással több EU-tagországban.

Felfelé kapaszkodó autóeladások

Az EU-ban 5,8 százalékkal nőtt az új autók eladása októberben.

...
2025.11.26. 09:23

Felfelé kapaszkodó autóeladások

Az EU-ban 5,8 százalékkal nőtt az új autók eladása októberben.

Nem nőtt a KGFB díja

Az MNB adatelemzése szerint egy év alatt csaknem egy százalékkal csökkent a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja.

...
2025.11.25. 11:48

Nem nőtt a KGFB díja

Az MNB adatelemzése szerint egy év alatt csaknem egy százalékkal csökkent a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja.

A bringázás segíti a tanulást

Több mint 2300 gyermek vett részt a "Bringázz a suliba!" őszi tesztidőszakán.

...
2025.11.23. 19:46

A bringázás segíti a tanulást

Több mint 2300 gyermek vett részt a "Bringázz a suliba!" őszi tesztidőszakán.

Felkészült a hideg időre a közútkezelő

A Magyar Közút 800 munkagéppel dolgozik majd télen.

...
2025.11.22. 09:55

Felkészült a hideg időre a közútkezelő

A Magyar Közút 800 munkagéppel dolgozik majd télen.

Havazás várható a hétvégén

A meteorológiai előrejelzések szerint szombat délelőttig a Bakony és az Északi-középhegység magasabb csúcsain tíz-tizenöt centiméteres hótakaró is kialakulhat.

...
2025.11.21. 14:37

Havazás várható a hétvégén

A meteorológiai előrejelzések szerint szombat délelőttig a Bakony és az Északi-középhegység magasabb csúcsain tíz-tizenöt centiméteres hótakaró is kialakulhat.