Ütközéspont elnevezéssel interaktív közlekedésbiztonsági kampányt indít a vasúti átjárókban bekövetkező balesetek számának csökkentésére és a vasúti átjárók biztonságosabbá tételére a MÁV.
Homolya Róbert, a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója a kampány sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a vasút a legzöldebb és legbiztonságosabb közlekedési mód. A MÁV 7700 kilométer vasútvonalat üzemeltet, ezeken naponta több mint háromezer vonat közlekedik, amelyek évente 140 millió utast szolgálnak ki. A legtöbb vasúti baleset a vasúti átjárókban történik, elsősorban figyelmetlenség és a közlekedési szabályok be nem tartása miatt – lásd a témában írt korábbi cikkünket. A vasút vonalát több mint 5500 átjáró keresztezi, vagyis két kilométerenként metszi egymást a vasúti és a közúti hálózat, ezek fele nem biztosított, azaz nincs olyan technikai eszköz telepítve, amely felhívná a közúton közlekedők figyelmét arra, hogy jön a vonat.
Az elnök-vezérigazgató közölte, 2008 óta nem történt olyan halálos baleset, amely vasúti hibára lett volna visszavezethető, de így is évente 60-80 baleset következik be a vasúti átjárókban. Tavaly 60 ilyen baleset volt, az idén azonban már több baleset történt az átjárókban, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A MÁV az Ütközéspont elnevezésű kampánnyal a fiatalok figyelmét szeretnék felhívni a biztonságos közlekedés fontosságára és a vasúti balesetek lehetséges következményeire. Az utkozespont.hu oldalon a játék résztvevőinek ki kell deríteniük, hogyan történt a vasúti baleset. A játékban 360 fokban körbe tudnak nézni, meg tudják keresni az elrejtett nyomokat, „helyszínelhetnek”, hogy a végén megoldják az esetet.
Homolya Róbert elmondta: az interaktív kampány mellett országszerte ötszáz plakátot helyeznek ki, továbbá minden középiskolát elérnek a kampánnyal és az ahhoz kapcsolódó nyereményjátékkal. Gál Kristóf r.alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője – aki a filmben egy rendőrt alakít – arról beszélt, nem ez az első alkalom, hogy a rendőrség együttműködik a MÁV-val a vasúti átjárók biztonsága érdekben, de eddig az átjáróban szabálytalankodók kiszűrésére, szankcionálására fókuszáltak, most azonban a balesetmegelőzés van a középpontban. Az alezredes közölte, a vasúti átjárókban történő balesetek fele halálos kimenetelű, egy személyautó és egy vonat ütközésénél szinte elkerülhetetlen a személyi sérülés bekövetkezése. Az interaktív nyomozójátékban a sérültet Nagy Zsolt színész alakítja, aki a sajtótájékoztatón azt mondta, személyes érintettsége miatt nem volt kérdés, hogy részt vesz a kampányban. Hangsúlyozta: mindenkit hazavárnak, és nagyon fontos a közlekedésbiztonsági szabályok betartása. Az utkozespont.hu oldalon a játék mellett lehet olvasni a MÁV közlekedésbiztonsági fejlesztéseiről is, valamint megtalálható a vasúti balesetek térképe, amely megmutatja a legveszélyesebb átkelőket.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
