2019.07.30, 09:39
Óvatosan a vasúti átjárókban!

Az utóbbi hetekben felszaporodtak a vasúti átjárókban történt balesetek. Utánanéztünk, hogy milyen következtetések vonhatók le az esetjellemzőkből.

Magyarországon a közel 6000 vasúti átjáró mintegy fele biztosított fénysorompóval vagy félcsapórúddal kiegészített fénysorompóval. A további helyszíneken a hasonló berendezések kiépítése, telepítése az alacsony közúti forgalom és vasúti vonatsűrűség miatt a vasút szerint nem indokolt. Átjárónként a vasúti- és közúti közlekedési hatóság, a rendőrség, az önkormányzatok és a vasút üzemeltetője közösen határozzák meg a biztosítás szükségességét, mértékét.

A vasúti átjárókban történt balesetek statisztikáit visszamenőleg 2010-ig vizsgáltuk meg. A vasúti átjárók biztosítás szerinti balesetmegoszlásának grafikonján is jól látható, hogy a legtöbb baleset a fénysorompóval ellátott átjárókban történik (az esetek 45-70 százaléka). Ennek oka, hogy a fénysorompó nem képez fizikai akadályt, csak fényjelzéssel tájékoztat, így nem csak akaratlagos, tehát a jelzés ellenére történő áthajtások fordulnak elő, hanem emberi figyelmetlenségből adódók is. Itt fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a KRESZ szerint a vasúti átjárón való áthaladás előtt a járművezetőnek (vagy gyalogosnak is) vizuálisan is meg kell győződnie arról, hogy nem jön vonat.

Vasuti Balesetek2
Vasúti balesetek átjáró-biztosítás szerinti csoportosítása

A félsorompós átjárókban történő balesetek száma jóval alacsonyabb, itt inkább az elgondolkoztató az, hogy történnek ilyen esetek. Persze ebben a statisztikában személyelütések is szerepelnek, de a járművel áthajtókról feltételezhető az akaratlagosság, hiszen ki kell kerülniük az áthajtáshoz a leengedett félsorompót. Mivel 2010 óta nem történt a vasút hibájából baleset az átkelőkben, így a hibaok nem lehetett az esetekben elromlott sorompó.

A biztosítatlan átjárók balesetszáma nagyon hasonló a félsorompós átjárókéhoz, de többségében alulmúlja azokat. Ebben az is szerepet játszik, hogy biztosítatlan átjárókat a ritkán használt vonalakon alkalmaznak. Teljes szélességben záró sorompóval ellátott átkelőkben a vizsgált időszakban nem történt baleset.

A baleseteket a statisztika alapján szinte kivétel nélkül a közutat használók szabályszegése, mulasztása okozta. 2010 óta nem történt vasúti hibára is visszavezethető okból baleset a vasúti átjárókban, akkor anyagi kárral járó baleset történt. Viszont vasúti dolgozó  háromszor, 2010-ben, 2014-ben, és 2016-ban vesztette életét átjáróban történt balesetben.

Vasuti Balesetek1
Vasuti balesetek 2010-óta

A balesetek 60-80 százalékában személygépkocsi sofőrje az okozó. A maradékon osztoznak a többi közlekedők, gyalogosok, bringások, motorkerékpárosok, lovaskocsisok valamint mezőgazdasági gépkezelők és teherautósofőrök. Ez utóbbi két kategória veszélyt jelent a mozdonyvezető testi épségére is, mert bár a mozdony erős, de ez az alsó, alváz részére igaz, a karosszériája nem olyan erős felépítésű, így nagyobb járművel ütközve a mozdonyok vezetőfülkéje is erősen roncsolódhat. Különösképpen igaz ez a mozdonyoknál gyengébb felépítésű motorvonatokra és vezérlőkocsikra.

A nyári időszakban a közúti balesetek felszaporodnak, de ez nem feltétlenül igaz a vasúti átjárókban történő balesetekre. Ha az előző évek havi esemény eloszlását tekintjük, nem jelenthető ki egyértelműen sem hónapra, sem napszakra vonatkozóan esetgyakoriság-összefüggés. A tapasztalatok és statisztikai adatok alapján elmondható, a balesetek gyakorisága nem hely- vagy időfüggő.

A vasút szakembereinek beszámolói szerint nem jellemző, hogy egy- vagy több éven belül egyetlen helyszínen többször, ismétlődően következne be baleset. Ebben az eredményben sok munka és egyeztetés is szerepet kapott. A balesetek megelőzése érdekében évek óta a rendőrséggel közösen megszervezett útátjáró ellenőrzéseket tart a vasúttársaság. 2018-ban összesen 184 alkalommal 222 útátjáróban, a kiemelten veszélyes helyeken visszatérően is. Ezeken az ellenőrzéseken szórólapokkal hívják fel a figyelmét a vasúti átjárót igénybe vevő közúton közlekedőknek, hogy milyen veszélyekre, kockázatokra kell figyelniük.

A 2018. évi havi vasúti átjáróban történt baleseti adatok, és az idei első félév adatai:

2018 2019
január 4 6
február 5 3
március 7 4
április 6 6
május 3 1
június 10 10
július 11
augusztus 9
szeptember 12
október 8
november 8
december 5

A MÁV közlése szerint a feltételeket rendszeresen felülvizsgálva és a források által nyújtott lehetőségek szerint folyamatosan fejlesztik az útátjárók biztosítását, figyelemmel a közúti viszonyokra is (pl. jelzőlámpás közúti csomópontoknál a vasúti fényjelző jelzésének összehangolásával). A vasúti pályakorszerűsítések során az érintett útátjárók fejlesztése is megtörténik, hogy kevesebb baleset történhessen. Továbbá több nagyforgalmú út újjáépítésével szüntetik meg a szintbeli vasút-közút kereszteződéseket, mint például Velencefürdőnél, vagy a solymári, illetve pilisvörösvári átjárók esetén.

Jön az utánpótlás

30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.

...
2026.04.10. 12:56

Jön az utánpótlás

30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.

Húsvéti ittas vezetők Budapesten

A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.

...
2026.04.08. 08:14

Húsvéti ittas vezetők Budapesten

A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.

Forgalomkorlátozások és járatmódosítások

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.

...
2026.04.04. 08:33

Forgalomkorlátozások és járatmódosítások

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.

Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától

Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.

...
2026.04.03. 08:59

Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától

Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.

Új rendőrautók érkeztek

Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.

...
2026.04.02. 16:33

Új rendőrautók érkeztek

Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.

Nagy emelés után lassú csökkenés

Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.

...
2026.04.02. 06:05

Nagy emelés után lassú csökkenés

Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.

Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!

Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!

...
2026.04.01. 19:30

Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!

Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!

Részben megengedett a mozgás a kamionoknak Húsvétkor

Az ünnepek alatti kamionstopot részlegesen feloldják.

...
2026.04.01. 09:26

Részben megengedett a mozgás a kamionoknak Húsvétkor

Az ünnepek alatti kamionstopot részlegesen feloldják.