Jelentős túlsúllyal közlekedett egy román autó az M5-ös autópályán.
Több mint másfél millió forint büntetést kapott annak a román furgonnak a sofőrje, illetve az üzembentartója, amely két tonnát is meghaladó túlsúllyal közlekedett az M5-ös autópályán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegye közútjain végeztek ellenőrzéseket, amikor felfigyeltek egy román járműszerelvényre. A furgon egy trélert húzott maga után, amelyen egy platós kisteherautót szállított, a kisteherautó platóján pedig még egy személyautó is volt.
A mázsáláskor beigazolódott a gyanú: az autó több mint két tonna túlsúllyal közlekedett, a gépjárműben pedig menetírókészülék sem volt. Közölték azt is, hogy a jogszabályok szigorítása értelmében 2023. szeptember 1-től akár több mint félmillió forintos bírságot is kiszabhatnak a hatóságok a túlsúlyos és túlméretes járművekre; a jármű a hirtelen fellépő fizikai hatások során kiszámíthatatlanul reagál, ezért nemcsak a sofőrt, hanem a közlekedésben résztvevőket is veszélyezteti.
A pénzügyőrök közigazgatási eljárást indítottak, amelynek eredményeként a túlsúly miatt a járművezetőnek 650 ezer, míg a menetírókészülék hiánya miatt a jármű üzembentartójának 1 millió 40 ezer forint bírságot kell fizetnie.
(képünk korábbi ellenőrzésen készült, nem az esetet ábrázolja)
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.