Elütött házikedvencét menteni kívánó nénit ütöttek el. Sorozatos hibák eredménye.
A Kaposvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a kaposvári nővel szemben, aki nem vette észre az elgázolt házikedvencének az úttesten segítséget nyújtó idős sértettet, ezért autójával elsodorta őt. A vád szerint 2022. januárjában Kaposvár egyik kevésbé forgalmas utcájában elütötték a sértett macskáját, aki rövid időn belül taxival a helyszínre sietett. A taxis az állat elütésének helyével egy vonalban állt meg az úttesten úgy, hogy az éjszakai sötétségben a tompított világítása fel volt kapcsolva, mialatt a sértett egy másik segítségére siető nővel együtt a sérült állatot vizsgálta az úttesten.
Ezzel egyidőben kanyarodott be az utcába a vádlott az autójával, amelynek során belenézett a taxi lámpájába, ami elvakította őt. A vádlott ezért a kezét a szeme elé tette, és annak ellenére, hogy látása korlátozott volt, változatlan sebességgel folytatta az útját az utcában, emiatt azonban nem látta meg az úton tartózkodó sértettet, akit az autójának elejével elsodort. A sértett a baleset következtében súlyos, csonttöréssel járó sérülést szenvedett el. Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a nővel szemben pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.
Az eset kapcsán az ügyészségi ismertetésen túl hozzáfűznénk pár közlekedésbiztonság szempontjából fontos dolgot. Egyrészt a parkoló, félreálló, várakozó autósok igen nagy számban hagyják felkapcsolva az álló autó tompított világítását, ami éjszaka a többi közlekedő számára zavaró és félrevezető – hiszen az úttesten aktív világítással jelen lévő járműről mozgást-, vagy egyéb aktív forgalmi aktivitást lehet feltételezni, valamint valóban fennáll az elvakítás lehetősége, főképp, ha olyanok a helyi domborzati vagy útviszonyok, vagy magasabb részre, járdára-, padkára áll félre a világítással „felejtett” autó. Másrészt az állatot menteni igyekvők láthatóságáról, védelméről senki nem gondoskodott, nem raktak ki elakadásjelző háromszöget, nem használtak vészvillogót, nem jelezte senki az érkező autósnak a veszélyhelyzetet. Jó eséllyel, ha ezek közül bármelyik részlet teljesült volna, talán ez a baleset sem történik meg.
A fényképet a Kaposvári Rendőrkapitányság készítette a helyszíni szemle során.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.