A Volánbusznál lezárult a Zöld Busz program, összegezték az eredményeket.
A Volánbusz az elmúlt másfél évben 100 elektromos meghajtású autóbuszt állított forgalomba a HUMDA Zrt. Zöld Busz programjának támogatásával. A járművek beszerzésében és az üzemeltetéshez szükséges infrastruktura kialakításában a Volánbusz, az MVM-csoport, valamint a Mobiliti Volánbusz Kft. dolgozott együtt, összesen 17,8 milliárd forintot költve el. A Volánbusz elképzelése szerint a közel 6 ezres autóbusz-állományának mintegy felét elektromos járművekre szeretné lecseréli 2030-ra, ennek az első lépcsője volt a 100 buszos flotta kialakítása. A közlekedési vállalat az első negyven jármű szállításáról 2021. július 27-én, további 60 e-busz vásárlásáról 2022. április 1-jén kötött megállapodást. A járművek a fővárosi agglomerációban, illetve Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Győr, Eger, Szolnok és Szeged helyi közlekedésében álltak szolgálatba. A beszerzésekt a Zöld Busz program átlagosan 76 százalékos mértékű, vissza nem térítendő támogatásával oldották meg. A fővárosi agglomerációban – Budakeszi, Budaörs és Törökbálint térségében – 40 elektromos meghajtású, Mercedes-Benz eCitaro típusú autóbusz jár, a beruházás értéke mintegy 7,6 milliárd forint volt. Az agglomerációs flotta szóló kivitelű járműveinek mintegy 90 százaléka alternatív meghajtású, átlagéletkoruk 1,7 év. Az agglomerációban közlekedő e-buszok az üzembe helyezés kezdete óta mintegy 2,5 millió kilométert tettek meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.