Újabb elektromosroller-megosztó kezdte meg a működését Budapesten.
Budapest három belső kerületében – Terézváros, Erzsébetváros és Józseféváros – indította el szolgáltatásait a Whoosh elektromosroller-megosztó 750 járművel. A rollereket kizárólag a Fővárosi Önkormányzat és a kerületek erre kijelölt mikromobilitási parkolóiban, az úgynevezett Mobi-pontokon lehet felvenni és leparkolni, a rendszer nem engedélyezi máshol a bérlés befejezését. A cég közlése szerint a rollerekre felszerelt IoT modul (Internet of Things) segítségével valós időben lehet nyomon követni a jármű helyét, útvonalát és töltöttségi szintjét, valamint az útburkolat minőségéről is információ érhető el.
A tarifáik percalapúak, de van napijegy is, amely 3990 forintba kerül, emellett heti és havi bérletet is lehet váltani. A járművekkel maximum 25 kilométer/órás sebességgel lehet közlekedni, sétálóutcákban pedig automatikusan leállnak. A társaság magyar és angol nyelvű telefonos ügyfélszolgálatot üzemeltet minden nap reggel 9 és éjfél között.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.