2023.09.23, 10:22
Kezdő jogsi korlátozásokkal

Az MSZP korlátozás bevezetését javasolja a kezdő sofőrök esetén.

Az MSZP országgyűlési képviselője, pártigazgatója, Molnár Zsolt, a budapesti Közlekedési balesetek áldozatainak emlékműve mellett tartott sajtótájékoztatón ismertette a javaslatukat, amely szerint a kezdő sofőrök csak három év után vezethessenek 150 kilowatt, azaz 200 lóerő feletti teljesítményű autót. A képviselő kifejtette, hogy a hároméves korlátozás elegendő lehet arra, hogy a kezdő vezetők rutint szerezzenek, és kiderüljön, alkalmasak-e nagyobb teljesítményű autó vezetésére. Ezen felül megerősítette, hogy fenntartja korábbi javaslatát, és az “izomautók”, tehát a 400 kilowatt teljesítmény feletti járművek vezetéséhez legyen szükség külön tudásra, alkalmassági vizsgára és külön jogosítványra. Molnár Zsolt emlékeztetett azon javaslatára is, hogy a középiskolák végzős évfolyamán fél évig legyen kötelező a KRESZ oktatása. A képviselő ezt a javaslatát most azzal egészítette ki, hogy kezdeményezte, a végzősök tehessék le a KRESZ elméleti vizsgáját az állam költségén az oktatási intézményben. Az ellenzéki politikus jelezte azt is, hogy az MSZP ősszel tájékoztatási kampányt indít a fiataloknak a felelős közlekedési magatartásról.

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

...
2025.01.30. 07:10

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.