Budapesten két Duna-hidat tisztítanak meg a hétvégén.
Az FKF munkatársai folytatják Budapest közterületeinek tavaszi nagytakarítását, szombaton a Margit hidat, vasárnap a Petőfi hidat tisztítják környezetkímélő technológiával, a külső sáv részleges lezárása mellett. Az FKF tájékoztatása szerint május 6-án és május 7-én is 6.30-tól 13.30-ig dolgoznak majd; a munkát a hidak északi (Pestről-Budára vezető) oldalán kezdik és a déli (Budáról-Pestre vezető) oldalán fejezik be. Ezúttal is alkalmazzák azt a nemrégiben beszerzett magasnyomású mosóberendezést, “amely a korábbi típusoknál nagyobb hatásfokkal, a környezet kisebb terhelése mellett távolítja el a szennyeződéseket a korlátról, illetve a járda burkolatáról”. Az FKF arra kéri a gépjárművel közlekedőket, segítsék a BKV autóbuszokat a besorolásban, sávváltásban. Kéri továbbá a gépjárművezetőket és a járdán kerékpározókat, hogy a munkaterületek mellett fokozott figyelemmel közlekedjenek, “ezzel is segítve az FKF munkatársainak biztonságos feladatellátását”. A társaság évi két alkalommal, tavasszal és ősszel tisztítja meg Budapest kiemelt forgalmú hídjait és a Váralagutat.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.