Új rendelkezés értelmében minden év január 1-jén változik az útdíj abban az esetben, amennyiben az augusztusi fogyasztói árindexet nézve inflálódás tapasztalható. A referenciaadatokhoz a Központi Statisztikai Hivatal adatait kell figyelembe venni.
Magyarországon idén bevezették az inflációkövető útdíj rendszerét. A részletszabályokat a 2020. október 27-én megjelent Magyar Közlöny 231. számában hirdették ki a 209/2013. (VI. 18.) Korm. rendelet módosításával. A jogszabályváltozás már májusban ismert volt, akkor a fuvarozói érdekképviseletek közös levélben kérték a pártok frakcióvezetőit arra, hogy a parlamentnek benyújtott javaslatot ne támogassák az inflációkövető útdíj bevezetésére vonatkozóan.
Az útdíjtörvény módosítását a parlament az érdekképviseletek határozott álláspontja ellenére elfogadta. A törvényi módosítás viszont csak a lehetőségét teremtette meg az inflációkövetési rendszer kialakítására, a részletszabályokat a vonatkozó alacsonyabb szintű jogszabályokban most rögzítette a jogalkotó.
Az új rendelkezés értelmében tehát minden év január 1-jén változik az útdíj abban az esetben, amennyiben az augusztusi fogyasztói árindexet nézve inflálódás tapasztalható. A referenciaadatokhoz a Központi Statisztikai Hivatal adatait kell figyelembe venni. A KSH statisztikai adatbázisa szerint 2020 augusztusában — az előző év azonos hónapjával összevetett adatok szerint — 3,9%-os volt az infláció mértéke.
A díjmértékek meghatározásához most bevezetett új szabályok szerint ez azt jelenti, hogy változatlan infrastruktúra- és külsőköltségdíj-alapmérték esetén 2021. január 1-jétől egységesen, minden díjkategóriában 3,9%-os inflációkövető növekedés várható. A 2020. november 26-től hatályos új jogszabályi rendelkezések arra is kitérnek, hogy a következő évre érvényes hivatalos díjakat az útdíjszedőnek legalább 30 nappal az érvényességet megelőzően a honlapján közzé kell tennie.
Ez a megoldás mindenkinek fájna
Magyar Autóklub: a Fővárosi Önkormányzat 10-ből 6 autót kitiltana Budapest útjairól, ha bevezetné az idősebb autók behajtási korlátozását.
Ez a megoldás mindenkinek fájna
Magyar Autóklub: a Fővárosi Önkormányzat 10-ből 6 autót kitiltana Budapest útjairól, ha bevezetné az idősebb autók behajtási korlátozását.
Érdemes erre figyelni a városi parkoláskor
Mi az a kizárólagos lakossági parkolás? Aki nem ismeri, annak sokba kerülhet.
Érdemes erre figyelni a városi parkoláskor
Mi az a kizárólagos lakossági parkolás? Aki nem ismeri, annak sokba kerülhet.
Német szigor az utcai versenyzőkkel szemben
Versenyezgettek kicsit, végül autó nélkül tértek haza.
Német szigor az utcai versenyzőkkel szemben
Versenyezgettek kicsit, végül autó nélkül tértek haza.
Gépjármű utánpótlás az OBB-nél
Az ORFK-OBB hét darab új VW Transportert vett át, hogy minden vármegyei szervezetnél szolgáljon egy kisbusz, amely segíti a megelőzési munkát.
Gépjármű utánpótlás az OBB-nél
Az ORFK-OBB hét darab új VW Transportert vett át, hogy minden vármegyei szervezetnél szolgáljon egy kisbusz, amely segíti a megelőzési munkát.
Lehetőség az infrastruktúra fejlesztésre
Pályázni lehet falvak járdáinak, hídjainak, kerékpárútjainak felújítására.
Lehetőség az infrastruktúra fejlesztésre
Pályázni lehet falvak járdáinak, hídjainak, kerékpárútjainak felújítására.
Újabb megugrandó feladat előtt a közúti fuvarozás
Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre.
Újabb megugrandó feladat előtt a közúti fuvarozás
Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre.
Tűzveszélyesebbek az elektromos autók?
Ha a hírek közt megjelenik, hogy egy autó kiégett, akkor a hozzászólások közt többen is megjegyzik, hogy biztos elektromosautó volt. De tényleg jobban égnek?
Tűzveszélyesebbek az elektromos autók?
Ha a hírek közt megjelenik, hogy egy autó kiégett, akkor a hozzászólások közt többen is megjegyzik, hogy biztos elektromosautó volt. De tényleg jobban égnek?
Kötelező biztosítás a nagyobb e-rollerekre is
Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.
Kötelező biztosítás a nagyobb e-rollerekre is
Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.