2024.05.15, 05:27
Újabb megugrandó feladat előtt a közúti fuvarozás

Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre.

Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírásokról, valamint a hatályos uniós szabályok módosításáról és szigorításáról szóló rendeletet. Az új szabályokkal tovább kívánják csökkenteni a közúti közlekedési ágazat szén-dioxid-kibocsátását, valamint 2030-ra, 2035-re és 2040-re vonatkozóan új célértékeket állapítanak meg. Az uniós tagállamok kormányainak képviselőiből álló testület brüsszeli közleménye szerint a szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírások hozzá fognak járulni ahhoz, hogy növekedjen a kibocsátásmentes járművek részaránya a nehézgépjármű-állományon belül, miközben biztosítják az ágazat versenyképességének megőrzését és fokozását.

A naprakésszé tett szabályok kiterjesztik a meglévő rendelet hatályát annak érdekében, hogy szinte minden, tanúsított szén-dioxid-kibocsátással rendelkező új nehézgépjárműre, köztük a kisebb tehergépkocsikra, a városi és a távolsági autóbuszokra, valamint a pótkocsikra is kibocsátáscsökkentési célértékek vonatkozzanak.

Az új szabályok a jelenlegi, 2025-re vonatkozó célérték mellett – amely a 16 tonnát meghaladó tömegű nehéz tehergépkocsik esetében 15 százalékos kibocsátáscsökkentést irányoz elő – 2030-ra és az azt követő időszakra vonatkozóan további célértékeket határoz meg. A szabályok, az eredeti, 30 százalékos javaslat helyett 45 százalékos kibocsátáscsökkentést írnak elő 2030-tól, 65 százalékos kibocsátáscsökkentést 2035-től, és 90 százalékos kibocsátáscsökkentést 2040-től.

A célértékek 2035-től a közepes méretű tehergépkocsikra, a 7,5 tonnát meghaladó tömegű nehéz tehergépjárművekre és a távolsági autóbuszokra, valamint az ezeknek megfelelő, különleges felépítményű gépjárművekre vonatkoznak. A városi autóbuszok esetében 2035-re az új városi autóbuszok 100 százalékának kibocsátásmentesnek kell lennie. A helyközi autóbuszok mentesülnek e célérték elérése alól, mivel a kibocsátáscsökkentés mérésénél távolsági autóbuszoknak fognak minősülni. A rendelet kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14