Eltiltás alatt vezetett, balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről. Azonosították, felelősségre vonják.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a vádirati tényállásban az szerepel, hogy a 47 éves terheltet már 2019. évben eltiltotta a járművezetéstől a bíróság 4 évre. Ennek ellenére a vádlott 2022. márciusában a 83-as számú főúton személyautót vezetve közlekedett Győr irányába. Közlekedése során úgy kezdett az előtte a haladó gépkocsik előzésébe, hogy a kanyar ívétől nem látta be rendesen az utat, és nem vette észre a vele szemben szabályosan közlekedő kisteherautót. A terhelt csak úgy tudott visszatérni saját sávjába, hogy veszélyesen közel került az előzött járműhöz és szemből jövő kisteherautóhoz is. A megelőzött jármű a padkára húzódott, míg a kisteherautó az ütközés elkerülése érdekében a menetiránya szerinti jobb oldali vízelvezető árokba hajtott, és az oldalára borult. A kisteherautó vezetője a balesetben nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A terhelt, bár észlelte az általa okozott balesetet, de mégsem állt meg, nem nyújtott segítséget, hanem egészen Győrig vezette járművét. A Győri Járási Ügyészség a terhelt ellen eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának minősített esete miatt emelt vádat, mely cselekményért a halmazati szabályok alapján négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a vádlottat a bíróság ismételten tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.